I.fejezet 36 . rész

               Sziasztok! Egy kis csúszással megérkeztünk a 36.- dik résszel is. Kedden szerettük volna feltenni, mármint fel is került, csak valamit kihagytunk belőle, kijavítani perpillanat nem volt időnk, tehát inkább letöröltük, minthogy aztán rosszul legyen sugározva. Ennyit szeretnénk mondani a kis csúszásunkkal kapcsolatosan, és ami egy másik jó hír, legalábbis számunkra, hogy végre nálunk is lehullt az első hópehely. Hát evvel kapcsolatosan, hogy mindketten nagyon szeretjük a telet, na meg persze Fanni születés napja is közeledik, pontosabban 20.- án. Reméljük, hogy már minden kedves olvasó részesült az év első hóesésében! De hát most akkor nem is húznánk tovább az időt, kellemes olvasást!

                                                                  Beca és Fanni x

*Fanni szemszöge*

         Idegesen csaptam be az ajtót. Nem érdekel senki és semmi. Egyszerűen elegem van, hogy mindenkinek az életében én vagyok a negatívum és ahol én vagyok ott csak baj történhet. Végre Harryék egy új szintre emelték a kapcsolatukat én meg csak most is hisztizni tudtam.

Fogalmam sincs, hogy mit értek, ilyen még sosem zajlott le bennem. Foghatnám ezt az egészet Niallre, Rebekára vagy akárkire, de itt nincs bűnbak. Zuhanok egyre mélyebbre és innen már senki sem tud felhúzni. Önmarcangolásomnak Sophia hangos dörömbölése vetett véget. Lelökve magamról a takarót elindultam az ajtó felé. Lassan nyitottam ki, hagytam, hogy magától kinyíljon miközben visszaültem a helyemre.

- Figyelj, tudom, hogy le vagy törve!- ült le mellém.- De mindenkivel megtörténhet az, hogy rossz kedve van!- tette a kezét a vállamra.

- Igen, csak tudod az a gond, hogy nekem a napjaim 70%-a így telik dolgok  teszik ki!- töröltem le a könnyeim.

- Igazából hiába mondom azt, hogy tudom mit érzel, ez nem igaz, egyáltalán nem tudom, ez csakis te tudhatod, hogy mi zajlik le benned!- mondta.

- Hát igen nehéz lenne átérezned ha még én sem tudom!- fújtam ki az orrom.

- Próbálj meg egy kis ideig mindentől távol lenni és szedd össze a gondolataid!- folytatta.

- Teljesen igazad van. Sajnálom azt ahogyan lent viselkedtem!- öleltem meg.

- Ugyan! Semmi baj a történtek után!- mondta mosolyogva.

- A fiúk már itt vannak?- kérdeztem, de ő csak semlegesen rázta a fejét, hogy nem tudja.

- Jó lenne megbeszélni a dolgokat Becával!- válaszolt Soph, épp akkor amikor egy halk kopogás hallatszott - Sophia, magunkra hagynál egy kicsit?- kérdezte csendesen Beca.

- Persze!- mosolygott majd kiment.

- Kérlek Beca ne mondj semmit!- mondtam.- Én vagyok a hibás és kérlek bocsáss meg nekem! Mostanában csak magammal foglalkoztam és nem érdekelt más örömei.

- Figyelj Fanni! Ez egyáltalán nem így van, én kényszerítettem rád ezt az utat és lehet minden másképp alakult volna, ha egy kicsit is megértő vagyok!- hajtotta le a fejét Beca és láttam, hogy megint könnyek gyűlnek a szemébe.

- Ezt már egyszer megbeszéltük! Senki sem hibás, hogy most ilyen szakasz van az életemben! Ne haragudj rám, hogy elrontottam ezt a csodálatos pillanatot az életedben!- emeltem fel a fejét.

- Dehogy haragszom!- mondta majd magához húzott és megölelt. 

Éppen a legcsajosabb pletykáknál és a pasik ellemzésénél, de hát persze Rebeka nem vett részt ebbe olyan aktívan, igazából én se, de hát ezt is kell néha. Már olyannyira folyt a beszélgetés, hogy meg sem hallottuk valaki hangos felháborodását az ajtónál.

- Fanni,  most elrabolom Becát!- szólt Harry majd megfogta Rebeka kezét.- Még sok dolgunk van az utolsó estén!- vigyorgott kajánul Hazz.

- Jól van, vidd csak! De még fiatal vagyok keresztszülőnek!!- nevettem fel.- Ti pedig túl fiatalok szülőknek!

- Látom a humorod a régi!- rónizált Beca majd becsapta az ajtót.

 *Fanni szemszöge*

                 A búcsú a legnehezebb pillanat az életben, főleg,ha olyan emberektől válsz el akik a fél világot jelentik neked. Melletted állnak, támogatnak és tudod, hogy ők mindig itt lesznek neked bármi történjen. Életem két legjobb napját töltöttem itt, de egyben a két legrosszabbat is, mert itt omlott össze az életem. Szavakkal ki sem tudom fejezni mennyire fáj ez. Hogyan tudtam így viselkedni Niallel? Ő mindent megtesz értem, én pedig csak eldobtam őt amikor a London Eye-on voltunk.

Mindig úgy érzem, hogy én nem tudom viszonozni az emberek kedvességét és jó lelküségét, hiába ők segítenek nekem. Mindig csak sajnáltatom magam és nem foglalkozom a másik ember érzéseivel. Ezen gondolkodtam végig amíg nem értünk ki a reptérre. Most már eléggé összeállt a „kis csapat”. Nem sok fotós várt kint minket, hiszen Harry már nyilvánosságra hozta a kapcsolatát. Minden újság cimlapján Beca és Harry szerepel, na meg persze Niall összedölt élete. Az utóbbiről csak is kizárólag én tehetek amit a rajongók nem is hagytak szó nélkül. Jó pár kommentet olvastam magamról, de úgy teszek,  mintha nem érdekelne. Tudom mit éreznek, valamikor én is így gondolkodtam amikor a Directioner létem virágkorát éltem. Tudom mennyire fáj ez nekik, hogyha a fiúk szerelmesek és azok a lányok nem ők. Én nem akarom, hogy Niallt miattam utálják a rajongók és végül ő igya meg a levét.

Rebekát teljesen elfogadták róla semmit nem mondtak, csak páran, de azt is megértem, hogy engem miért utálnak. „A csaj (vagy durvább kifejezések)” aki összetörte Nialler szívét. DE ha tudnák az igazságot akkor is biztos n így állnának hozzá.

          Gondolataim közepette eljutottunk a reptér előterébe és csak 10 percünk maradt a búcsúra. Rebeka sorban megölelte Louist, Eleanort, Liamet, Sophiat, Zaynt, Perriet és Niallt, Harryt hagyta utoljára hiszen kitudja mikor láthatják egymást utoljára.

            Én is sorban megölelgettem a többieket és könnyes szemmel búcsúztam el tőlük. Remélem minnél hamarabb látjuk egymást. Amikor Niallhez értem hatalmas gombóc szorult a torkomba, de amikor karjai közé fogott, úgy éreztem, hogy nem akarom őt elengedni és,  hogy minden rendben lesz.

- Kérlek, nagyon vigyázz magadra!- suttogtam.

- Te is!- mondta és még közelebb húzott magához és belepuszilt a hajamba. Egy könnycsepp gördült le az arcomon amikor elengedtük egymást majd az egyik kezével gyengéden letöröltem és pedig egy kisebb mosollyal jutalmaztam. Nem akarom most őt itt hagyni, főleg ilyen állapotban nem ráadásul, hogy én tehetek róla. Ekkor Rebeka ragadta meg a kezem és intett, hogy ideje indulni. Lassan én szomorúan indultunk el és mindkettőnk szemében könnyek voltak.

- Minden rendben lesz!-öleltem meg Rebekát, aki szipogva tovább sétált oldalomon.