I.fejezet 22.rész

Sziasztok! Elég rég nem "találkoztunk" már.Nem akartunk addig részt tenni,míg a szavazásnak vége nem lesz.Hát eljött az a bizonyos nap.Fannival úgy döntöttük ,hogy továbbra is FOLYTASSUK.Igazából mindketten tudtuk ezt,de ez az egész most még több erőt adott nekünk és szerintem mindketten kimondhatjuk azt,hogy a világon nekünk van a legjobb olvasóink.Nagyon-nagyon köszönjük azt,hogy mellettünk álltatok akkor amikor majdnem abba akartuk  hagyni ezt az egészet.Igaz,hogy nem ismerünk benneteket személyesen de bár megtehetnénk.Nagyon köszönjük mégegyszer mindenkinek aki támogatott minket.Nem is szaporítanánk a szót,itt a várva várt  új rész.

u.i: mivel olvasóink nagyobb része Magyarországon lakik,megszeretnénk kérdezni,hogy milyen volt az első hét suli?Reméljük,hogy mindenki jól van! :)


                                                                                 Beca és Fanni x.

*Niall szemszöge*

Micsoda nyugodt nap,2 hétig nem hallom a fiúkat.

-Szívem,nézünk valami filmet?-kérdezte Fanni a konyhából.-Van popcorn is hozzá.

-Popcornnal és veled igen!De mit?-kérdeztem.

-Nekem mind egy mit,ott van az asztalon a DvD-tartó nézd meg mik vannak benne!-kiabált vissza.Ki is nyitottam,de megcsörrent a telefonom.Aj,remélem nem csináltak semmi hülyeséget a fiúk.Még csak 1 napja mentek el.De nem ők voltak,hanem anya.Kimentem telefonálni a teraszra.

-Szia anya!-szóltam bele.

-Szia drágám!Figyelj,rossz hírt kell közölnöm,ülj le!

-Mi az anya?Baj van?-kérdeztem aggódva.

-Sajnos ma reggel nagytatád meghalt!Annyira sajnálom!-mondta anya sírva a telefonba.

-Nyugodj meg anya!Mindannyiuknak nagyon fontos volt!-mondtam én is már könnybe lábadt szemekkel.

-Haza tudnál jönni a temetésre?Tudom,hogy nehéz!

-Persze,de mikor?-estem kétségbe.

-Hétfőn!-válaszolta anya szipogva.

-Megoldom,ott leszek!Szeretlek és kérlek nyugodj meg!-raktam le a telefont.Nem akartam bemenni.

-Niall!Mi a baj?-állt Fanni a hátamnál,kezeit a vállamra tette.

-Haza kell utaznom vasárnap!-mondtam könnyes szemekkel.

-Mi történt ??!!-mondta és leült az ölembe.

-A nagypapám meghalt ma reggel!

-Sajnálom!-mondta és megölelt.Annyira jól esik,hogy itt van mellettem.-Közel állt hozzád?

-Igen,mindig vele beszéltem,ha valami gondom volt!Ő mindig meghallgatott és kiállt mellettem!Tanácsot adott ha szükségem volt rá,olyan volt ő,mint az őrangyalom.Ha rosszat tettetem,segített,hogyan tudnám jóvá tenni.Nagyon fontos nekem!-mondtam már-már sírva.Fanni még jobban magához ölelt.Tudta,hogy most legjobban erre van szükségem.

-Kérlek nyugodj meg!Tudom,hogy ezek a szavak most semmit nem segítenek!Az idő majd mindent megold,de az az űrt amit ő hiánya hagyott a szívedben nem fogja!-mondta ő is elcsukló hangon.-Én is átéltem már egyszer,amikor a nagymamámat veszítettem el,ő is nagyon fontos volt nekem!És megértem,hogy haza kell menned!

-Ígérem,szerdán este visszajövök!Sajnálom,hogy itt kell hagyjalak!-mondtam majd letöröltem az arcomról a könnycseppeket és megcsókoltam.

-Na aggódj,neked most ez a legfontosabb!-mondta majd egy puszit nyomott az arcomra.

Csak Fanni anyukája volt otthon,éppen ebédet főzött.

-Mi történt?-kérdezte aggódó szemekkel,amikor látta,hogy bejöttünk.-Miért sírtok mindketten?

-Meghalt a nagypapám és haza kell utaznom!-mondtam szomorúan.

-Sajnálom,őszinte részvétem!-ölelt meg Anna.

-Köszönöm!-majd felmentünk a szobába.

Ebédelni sem volt kedvem,csak néztem a falt és azon gondolkodtam,hogy mi lett volna,ha az elmúlt 1-2 évben több időt szánok a családra?Megtudtam volna hálálni tatámnak azt a sok jót amit ő adott nekem.Fáj,hogy ilyen háláltan voltam,de remélem majd egy nap,ezután az életem után találkozunk,szeretnék olyan jó ember lenni mint ő.

-Jól vagy?-jött be Fanni ebéd után és lefeküdt mellém az ágyra.-Nem vagy éhes?

-Megvagyok!És egy falat sem menne a torkomon!-mondtam mosolyt erőltetve a számra.

-Pedig te aztán szereted a hasad!-próbált megnevettetni,de én csak közelebb húztam magamhoz és szenvedélyesen megcsókoltam.Beraktunk valami filmet,de ez sem tudta lekötni a figyelmem és el szundítottam.Arra ébredtem,hogy Fanni az arcom puszilgatja.

-Niall,öltözz át pizsibe és aludj tovább!Pihenj!-mondta csendesen.

Hamar átöltöztem,és visszafeküdtem,Fanni pedig a mellkasomra és így aludtunk el,pedig még csak 10 óra volt.

Az egész délelőtt azzal telt,hogy repülőjegyet foglaltunk ma estére Dublinba és pakoltunk.Nehéz itthagyni Fanni.Szükségem van rá,és tudom,hogy neki is rám.

-Gyertek enni!-kiabált Fanni anyukája.

Lementünk és leültünk az asztalhoz,és az ebéd végén így szóltam:

-Köszönöm,hogy itt lehettem és,hogy így befogadtatok!Nem szeretek búcsúzkodni és nem is akarok,csak pár nap!Remélem!-öleltem meg mindenkit.

-Ha akarod,mi szívesen kiviszünk a reptérre!-szólalt meg Dávid.

-Igen,az tényleg jó lenne!-válaszoltam mosolyogva.

Elbúcsúztam Fanni anyukájától,mert ő nem tartott velünk.Beszálltunk az autóba.

Egész úton Fanni kezeit fogtam,illetve szorongattam.

-Fáj téged így látni!De meglátod minden rendben lesz!-hajtotta fejét a vállamra.

-Ugye tudod,hogy mindennél jobban szeretlek??-kérdeztem majd válaszul megcsókolt.

-Igen tudom,én is téged!-nyomtam egy puszit a homlokára.

Az út hamar eltelt.Amikor kiértünk a reptérre még volt 1óra az indulásig,de 15 perc múlva felkell üljek a gépre..

-Szeretlek!-mondtam szívből.

-Én is szeretlek,Niall!Vigyázz magadra!-mondta és egy könnycsepp legördült az arcán.

-Te is!- utoljára úgy csókoltam mag,mintha ez lenne életem utolsó perce vele,de tudtom,hogy nem.Majd elindultam a gép felé.

*Fanni szemszöge*

Rossz volt nézni,ahogy távolodik tőle,néha-néha visszapillantot,de az még rosszabb volt,hogy ilyen állapotban ment el.”Nem Fanni,nem fogsz sírni,hiszen pár nap és ismét itt lesz melletted”-mondogattam magamnak.

-Indulhatunk?-kérdezte apa és megölelt.Én csak bólogattam és kimentünk a kocsihoz.

Az út nagyon gyorsan eltelt,bár elég hosszú volt…csak néztem ki a fejemből.Bár nem gondolkodtam semmi,üres volt minden.Hazaérve felmentem a szobámba és gondoltam valami hasznosat is csinálok,hiszen 3 hét és itt a suli.Nem akartam Becáékat zavarni,had töltsék még a maradék időt együtt,legalább ők.De most mindennél jobban megtudom érteni Niallt.Nem tudtam 2 sornál többet elolvasni 1 könyvből sem,mindig máshol járnak a gondolataim.Már későre járt ezért nem is erőltettem tovább ezt a dolgot.Lezuhanyoztam és ágyba bújtam.Visszatértek azok az emlékek amikor még Niall is itt volt mellettem.Nialler mosolya,nevetése,csókjai és,hogy mennyire figyelmes és türelmes volt,akkor este amikor Rebeka ránk nyitott.Annyira szeretem őt,talán még nem töltöttünk annyi időt együtt,de az akadályok még jobban megerősítették a szerelmünket és mindketten rájöttünk,hogy mennyire számítunk egymásnak.Ilyen gondolatok és érzések közepette lassan álomba merültem.

Reggel első gondolatom az volt,na már csak 2 nap.Összeszedtem egy kicsit magam és elindultam a konyhába reggelizni.Senkit nem találtam otthon.Csak egy cetli volt a hűtőn:”Kaja a hűtőben..Anya”Na hát jó,akkor úgy látszik reggeli után ismét egy punnyadós nap várható.Leültem reggelizni és egy jó ötletem támadt.Mire jó az evés,nem csak jobb kedve deríti az embert hanem még szuper ötletei is támadnak.Bár nem akartam Beacáékat zavarni,de gondoltam azért elmehetnénk ma valahová 3-an.És már tárcsáztam is Rebeka számát.

-Jó reggelt!-szóltam bele a telefonba.

-Jó reggelt neked is!Hogy vagy?-kérdezte álmos hangon.

-Úgy-ahogy jól.És ti?

-Hát nagyon jól!-hallottam a hangján,hogy mosolyog.

-Ma ráértek?-kérdeztem a lényegre térve.

-Mire?Mikor?Hol?-válaszolt kérdéssel.

-Délután 3-kor,a parkban,egy kis szieszta!

-Ott leszünk!Puszi!-és lerakta a telefont.

Hamar összeszedtem a házat egy kicsit.Kaptam egy SmS-t Nialltől is:”Szeretlek és hiányzol”,egy gyors választ írtam neki: “Szeretlek és nagyon hiányzol”.Ennek az üzenetnek az örömében nagyon hamar eltelt a reggel a semmit tevéssel.

Lezuhanyoztam,ha hajamat összefogtam és laza ruhában indultam el a parkba.Harry és Beca már a padon vártak engem,de szerintem észre sem vették,hogy odaértem annyira elvoltak foglalva egymással.

-Sziasztok!!-álltam eléjük.

-Na végre!-távolodott el Beca Harrytől.

-De azért látom nem unatkoztatok!-válaszoltam kuncogva.

-Haha!Indulhatnánk valamerre?-kérdezte Harry.

-Persze,szerintem üljünk be a legközelebbi pizzázóba!-mondta Rebeka majd elindultunk.

-Most végre úgy érzem magam,mint egy hétköznapi ember!-sóhajtott fel Harry vigyorogva.

-Mert az is vagy!Csak híres és minden tini lány őrülten szeret téged! - csókolta meg Beca.-Ahogy én is!

-Én is téged!-válaszolta Harry.

-Legalább ti jól érzitek magatokat!-válaszoltam lehajtott fejjel.

-Jaj,kérlek bocsáss meg,nem akartuk,hogy úgy érezd,te vagy a felesleges 3-dik.-mondta Hazza.

-Nem az itt a baj!-válaszolt Rebeka.-Niall,igaz?

-Igen,de inkább ne is beszéljünk róla,csak elszomorodom!-mondtam kissé könnyes szemekkel.

-Ez a 2 nap hamar el fog telni!Megértem,hogy hiányzik meg minden!-mondtam bíztatóan Rebeka.

-Niall nem az a fajta pasi aki könnyen szerelembe esik,de ha egyszer igen,akkor azt komolyan is gondolja!Mindent megfog azért tenni,hogy szerdán visszajöjjön hozzád!-mosolygott Harry is.

-Tudjátok milyen jól esik,hogy itt vagytok mellettem?-öleltem meg mindkettőjüket.

-Örülünk ha segíthetünk!-válaszolta Beca.

Ez a délután hamar eltelt,főleg ha az embernek ilyen jó barátai vannak,akik mindig mellette állnak.Amikor hazaértem anya és apa is már otthon voltak.Együtt vacsoráztunk megbeszéltük mindenki napját.Anya és apa is lelket öntöttek belém,de nekem nem kell az,hogy az emberek sajnáljanak.Jobbnak láttam,ha felmegyek a szobámba és elteszem magam holnapra.Ez a két nap annyira egyforma és szürke volt.De végre a szerdai nap reggelére kelltem fel.Bizakodva vártam Niall üzenetét vagy telefonhívását egész nap.Már este 8 óra volt,de még mindig semmi.Ekkor kezdtem el aggódni,nem akartam Niall-t zaklatni,inkább Harryt hívtam hátha tud valamit.

-Szia Harry!Bocsi a zavarásért!Niall nem hívott téged?

-Szia Fanni!Nem!Még nem jött vissza?-kérdezte aggódva.

-Nem és nem is hívott,abban reménykedtem,hogy téged igen!De úgy látszik nem.-majd leraktam a telefont.

Senki nem tud semmi,vajon baja esett?Mi történhetett?Írtam neki üzenetet,de nem válaszolt.A telefonnal a kezemben aludtam el,a válaszát várva.

Reggel is az első dolgom az volt,hogy megnézzem az üzeneteim,de nem volt válasz.Felléptem Twitterre,de ott sem írt ki semmit.Megint úgy éreztem maga,mint 1 hónapja,szinte a reggeli “rutin”.Talán véget ért ez a 3 hetes álom?Igaz,hogy minden csoda három napig tart,az én esetemben pedig 3 hét?Tudom,hogy ez nem lehet!Érzem ajkaimon minden csókját érzelemmel telve,minden érintését bőrömön,amibe minden porcikám beleremeg.Hiányzik és szeretem őt.A telefonom elég sokszor megcsörrent,de nem ő volt,csak Beca,de most senkivel nem volt kedvem beszélni.