I.fejezet 30.rész 1/4

Sziasztok!Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam  feltenni a részt, de sajnos tegnap egész nap alig voltam itthon és mikor haza is jöttem már késő volt. De most már szerencsére itt vagyok! Számomra ez a rész a kedvencek közé tartozik, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket!Nem is szeretném tovább húzni az időtöket, jó olvasást!

                                                                                          Beca x.

*Rebeka szemszöge*

Magányosan sétáltam azon épület felé ,amit egyesek iskolának neveznek. Bár igaz,hogy nekem teljesen más elképzelésem van erről a suliról. Na de mindegy,mostanábba túl sokat gondolkozok.Igaz,hogy legtöbbször a hétvégére ,de azért még akad köztük más gondolatok is hihetetlenül várom már,hogy láthassam Harryt. Még sosem örülök  egy szülinapomnak se így,mint a mostaninak. Legfőképpen  azért örülök ennyire mivel láthatom Harryt,a szülinap meg már csak ráadás.Legtöbbször nem szoktam ünnepelni,egyrészt,mert ki nem állhatom a meglepetéseket.De a sszüleim meg Fanni mindig előálltak kisebb meglepetésekkel.Befordulva a sarkon megláttam azt az épületet ami már  12. éve teszi pokolá az életemet. Nem is lenne olyan rossz ha normális diákok járnának benne.Engem sajnos nem áldott meg az Isten jó osztálytársakkal. Mi több, az iskola fő cicababáival na meg azoknak a csatlósaival vagyok egy osztályba.Szőke hosszú haj,kitömött melltartók,magassarkú cipők na meg az elhagyhatatlan mély dekoltázs és miniszoknya.Az iskola azokból a diákokból áll össze akik azt hiszik,hogy menők,azokkal akik menők akarnak lenni na meg Fanniból és belőlem.Néha-néha úgy érzem,hogy mi vagyunk a legnormálisabb emberi lények a suliból.Fintorogva sétáltam végig a folyóson.Néha-néha neki belebotlottam a  lenéző pillantásokkal ,de emelt fővel mentem tovább.Sose kezdtem konfliktust senkivel,mivel inkább az a fajta vagyok aki eltűri és magába tartsa a sérelmeket. Na meg sosem voltam az ,aki az efajta társaságokat kereste és,hogy ez az utolsó évem jó lenne megtartani botrányok nélkül. Ha eddig képes voltam akkor ez már nem fog nehezemre esni. Megkönnyebbülten  felsóhajtottam amikor beértem az osztályterembe. Helyet foglalva elkezdtem ismételni az első órara a leckét.Egyre inkább kezdtek gyülekezni az osztályterembe ami azt jelentette ,hogy nem sok van csengetésig. Mindenki a maga kis “csoportjához” igyekezet,míg én összehúzódva olvastam a molekulákról szóló szabályt. Pár perc múlva bejött az ismerős kecske szakállú kémia tanár. Kezdetét vette az első óra a hatból. Az osztály jobbik fele jegyzetelt ,a másik pedig rágót csámcsogva nyomkodta a telefontját. Mélyen kifújtam a levegőt és próbáltam odafigyelni az órára. Hiszen még csak ez az első a 6 közül.

Csak az órára tudtam pillantani ,hogy mikor csengetnek. Ez az öt perc többnek tűnik,mint egy egész nap. A képzőművészet sose volt a kedvencem,maga a történelmet szeretem de amikor rajzolásra jön sor akkor már nem nagyon állok sort.Remélem a tanárnő már nem fog semmi plusz házit a nyakunkra varrni,mint például lerajzolni Michelangelo macskáját  vagy ehhez hasonlót.Meghallva a számomra legszebben szóló hangot az iskolából hevesen kezdtem el pakolászni a padomról a dolgokat. Legelsőnek jöttem ki az osztályból,jól esett az a frissebb levegő ami a folyóson volt,mivel ma egész nap az oszályba gubbasztottam. Ennek egyszerű az oka. Fanniék elmentek egy botanikus kertbe valami hülye kísérletért amit nem lehetett megoldani az osztályba így lemaradva az össze többi óráról a biológián kívül. Kiérve az iskola kapuján, kutakodni kezdtem a táskámba hátha meglelem azt a croissant-ot amit még nem ettem meg.Mosollyal az arcomon vettem ki a táskámból és falatozni kezdtem. Mikorra már az utolsó falatot is lenyeltem, elértem azt a házat amit otthonomnak tekintek. Beérve a házba lerúgtam a lábamról a már kissé használt fekete converse cipőmet és elindultam az emelet felé. Nem  is reménykedtem benne,hogy van valaki itthon. Anyukám  és apukám elégé sokat szokott utazni, mint ügyvéd ezért egy hónapban két hetet szoktak csak itthon tölteni.A húgom meg inkább keseríti nagymamánk életét ,mint az enyémet amit igazán díjazok.De a szüleim minden tőlük telhetőt megtesznek ahhoz, hogy jelen legyenek az életünkbe és semmiről se maradjanak le.Bár ők sose tekintetek magukra ,mint jó szülök de szerintem náluk tökéletesebb nem létezik.A táskámat bedobtam az egyik sarokba,vasárnap este ráérek kipakolni,mivel a hétfői háziamiat már megcsinálta úgyhogy gondmentesen merülhetek el a hétvégébe. Az ágy alól elő halásztam az egyik közepes méretű bőröndömet majd pakolni kezdtem ruhákat. Igazából nem akartam túlzottan sok ruhát vinni a hétvégére,de azért tele pakoltam a bőröndöt. Az óra még csak 3 órát mutatott,ami azt jelenti,hogy még 2 órát el kell ütnöm valahogy. Apa nem tud elvinni tehát ez alkalommal Fanni anyja fog minket elfuvarozni.Betettem egy kis zenét ami először tűrhetően szólt de aztán egyre hangosabbra tekertem amíg lassan már az egész házat becsenget.Hangosan énekelni kezdtem a Girlfriend-nek a szövegét,sőt még a tánc tudásomat is megcsillogtattam ami még mindig ugyanolyan béna,mint évekkel ezelőtt. Még párszor végig játszottam a számot úgy ,hogy közbe táncoltam és énekeltem,de amikor megkorgott a gyomrom úgy döntöttem,hogy inkább Icona-ra hagyom a további éneklést én meg meglátogatom a konyhánkat. A zene még mindig ugyan úgy tombolt,remélem ,hogy egyik nénike se a szomszédból nem folyamodik ahhoz ,hogy a rendőrséget hívja. Kivettem a kedves régi barátnőmből egy kis tejet majd az egyik polcról a szokásos müzlit. Leülve az egyik székre nyugodtan megpróbáltam “ebédelni” annak ellenére, hogy fent bömbölt a zene.Kisebb –nagyobb tej foltokat hagyva az asztalon ,de sikeresen megebédeltem. Tudni való,hogy én örök mozgó vagyok,nem számit,hogy ha eszek,vagy éppen tanulok vagy egyebet csinálok. Ahhoz képest,hogy nem tudok táncolni azt csinálom leggyakrabban.

Kézzel elmosogattam ,legalább avval is töltöm az időt,majd aztán gondosan végig töröltem az asztalt.Már elégé meguntam ezt a zenét,úgyhogy váltottam egy másikra. Nem bírtam ki,hogy ne nézek az órára.Lám-lám már 4 óra.Még egy órám van amíg Fanniék nem jönnek utánam.Addigra pont eltudok készülni.A még megmaradt ruháimból elővettem egy egyszerű fehér felső,egy fekete nadrággal és egy farmer kabáttal.Mivel senki sincs itthon,nem vittem magammal a ruháimat,hanem az ágyra dobva inuldtam a fürdőszoba felé. Nem vacakoltam a hajmosással így csak gyorsan lezuhanyoztam és indultam felöltözni.Nagyjából ez 40 perc alatt meg is volt.Miután megbizonyosodtam,hogy mindent bepakoltam próbáltam sértetlenül levinni. Nagyjából sikerült is ha elnézzük azt a részét amikor erősen a földre koppant. Sorba pakoltam be a táskámba a fontosabb dolgokat. Miután minden bele került éreztem ahogy valami rezeg a táskámba. Feltúrva az egész tartalmát végre a kezembe akad a készülök,megnyitom az sms-t és olvasni kezdem.

A ház előtt vagyunk.Siess!

                Fanni x

Tipikus Fanni rövid és lényegre törő.Felveszem a már másik elégé kopott fehér converse cipőm ,majd utolsó pillantást vetve a házra lépek ki az ajtón.A ház mellett megpillantottam az ismert fekete,sötétitet telepjárót. Bedugtam a kulcsot a zárba ,majd kétszer ráforditva,mosolyogva indultam volna a kocsiba.Magabiztosan lépkedtem a kocsi felé elfelejtve a tegnap esti vihart na meg,hogy tiszta sár az egész udvar.Pechemre pont én kellett találkozzak az egyetlen pocsolyájával ami az udvaron volt.Nem volt rajtam olyan ruha ami nem lett volna sáros.Cipő,nadrág,kabát ,sőt még a fehér felsőmre is került pár pötty.

-Úr Isten – ugrott ki Fanni a kocsiból. – Jól vagy? – röhögött.Hát igen,Fanni mindig is a legnyugodtabban reagál akármi is történik.

-Tökéletesen kezdődik a hétvége.-puffogtam magamba.

-Na gyere – segített fel Fanni össze szedni a földre esett dolgokat. –Amíg én beteszem a bőröndjeidet a csomagtartóba addig te szállj be  a kocsiba.Csak bólintottam egyet majd a kocsi felé vettem az irányt.

-Szia – ültem be mosolyogva a kocsiba.

-Látom elégé rosszul kezdődött ez a kiruccanás számodra –nevetett Anna.

-Hát elégé – motyogtam.

-Indulhatsz anya,a végén még nem érjük el a gépet ,már pedig az annyira kár lenne – mondta Fanni cinikusan miközben leült mellém.

-Ne legyél ilyen goromba,majd meglátod,hogy minden jó lesz – küldött Anna,Fanni felé egy nyugtató pillantást amire lánya egy morgás szerűséggel  válaszolt.A kocsi hangos morgással jelezte azt,hogy végre elindultunk az első célpontunk felé ami nem más volt,mint a repülőtér.

Egész úton be nem fogtam a szám.Felhívtam a szüleimet is,mivel avval a feltétellel engedtek el,hogy hívjam mikor elindultunk,megérkeztünk és indulunk haza.Annával egymás után váltottuk a beszéd témánkat.Fanni néha-néha bele szólt,mosolygott egyszóval mindent megtette ahhoz,hogy én nagyon rosszul érezem magam.Látszott rajta,hogy nincs semmi kedve eljönni,csakis miattam.Rákényszerítettem ezt az utat.Tudom,hogy ennek az egésznek Niall és az ő kapcsolata a hibás de én is annak érzem magam.

-Megérkeztünk – csatolta ki az övét Anna.Mindenki kiszállt a kocsiból,majd elindultunk befelé.Elbúcsúztunk Annától,majd ketten indultunk el a repülő felé.Amikor már biztos voltam,hogy Anna nem lát minket,megállítottam Fannit és felé fordultam.

-Figyelj,tudom,hogy nem nagyon lelkesedsz ezért az útért és nagyon sajnálom,hogy rád kényszerítettem ezt az egészet. – mondtam őszintén a szemébe.

-Dehogyis,nem tehetsz semmiről.Attól függően,hogy a Niall és én kapcsolatom ilyen,szeretném látni a fiúkat.Annyira sok mindent átéltünk már együtt,ha te boldog vagy akkor nekem sincs okom miért szomorkodni és Niall kapcsolatba ha a fentiek úgy akarják akkor talán még ezen a héten kibékülünk. – ölelt meg.

-Annyira örülök,hogy ez a véleményed !– öleltem vissza.Már hosszú másodpercek óta öleljük egymást amikor egy krákogást hallottam a hátam mögött.

-Elnézést hölgyeim ,de a gép pár másodperc múlva indul. – mondta egy magas férfi,ami azt hiszem valami őr volt.

-Köszönjük. – mosolyogtunk majd tovább indultunk.Szerencsére pont oda értünk az ajtó bezárása előtt.Miután elfoglaltuk a helyünket és pár perc múlva a repülő gép lassan elindult  elfogott az a érzés amit általában mindig előjön ha repülőn utazok.

-Minden rendbe? – kérdezte Fanni miután megelégelte a folytonos mozgolódásomat.

-Most még igen,csak nem tudom mi lesz legörvény esetén – simítottam meg a hasam.Hát igen,azt tudni kell rólam,hogy a gyomrom egyáltalán nem szeret repülő gépen “ülni” .

-Nem lesz semmi baj – simította meg a vállam. –Inkább mesélj,nem izgulsz,hogy újra láthatod Harryt? – kérdezte vigyorogva Harry.Harry nevére a hasam egy kis labda méretűre zsugorodott és azok az ismert pillangók ezerjével kezdtek el repdesni a hasamba.

-De,vagyis nem tudom ,szinte egy hónapja nem láttam őt.Nagyon hiányzik már – pirultam el.

 -Gondoltam – nevetett Fanni.

-Fanni.. –fordultam felé – De ugye még szereted Niallt? – tettem fel végre azt a kérdést ami igazán érdekelt. – De ha nem akarod akkor nem muszáj – mondtam miután láttam ,hogy Fanni maga elé bámulva harapdálja szája szélét.

-De,vagyis mi talán túl hamar jöttünk össze.Nem volt elég időnk arra,hogy megtanuljunk teljes mértékben bízni egymásba.Sok mindent mondtak az újságba,de én annak ellenére napról-napra jobban szeretem. –hajtotta  le a fejét.

-Nem tudom mi igaz és mi nem,de a legjobb lenne ha beszélnél vele,mivel csakis ő tudja megmondani az igazat akár mennyire is fájhat az.  – mondtam.

-Meglátjuk,hogy mit hoz a hétvége – fújta ki a levegőt.

Semminél se jobb a stewardess sipákol hangjára ébredni.Szerencsémre ma részesültem ebbe.Nagyokat pislogtam körbe,mivel a szemem nem egészen szokott a fényhez.Minden rendbe volt addig amíg egy 30-as éveiben járó szőke plasztikbaba,aki mellesleg stewardesshez hasonlító  ruhába volt a egészen közel hajolt a fejemhez.

-Kérem kisasszony kösse be az övét,a repülő gép mindjárt leszáll – mondta miközben idegesítően mosolygott.

-Persze máris! – hajoltam előre amivel sikerült belevertem a fejemet az övébe.

Persze az ő kis lenge testsúlya nem bírta azt a lökést amit én a fejemmel idéztem elő így  egyenesen ráesett az öreg bácsira aki a mellettünk lévő sorba ült egy öreg nénivel aki gondolom a felesége volt.Már ez is sok volt,de innen még leesett a “földre” és beverte a csinos kis plasztikázott orrát.

-Úr Isten,sajnálom- ugrottam fel.

-Ne,ne,ne – szaladt egy idősebb stewardess felém. – Üljön le és csatolja be az övét. – szaladt felém. –Most – mondta miután látta,hogy nem nagyon van ínyemre az,hogy leüljek.

-Te aztán nem vagy semmi! – nevetett Fanni.

-Az egész csak egy véletlen volt. – csatoltam be az övem – Különben is ha most nem mászott volna a fejemre akkor elkerültük volna ezt az egészet. – fordultam a morcos tekintetű “légikisérő”felé.

-Nem kérsz tőle bocsánatot? – folytatta a nevetést.

-Én ugyan nem.Nem érzem szükségét rá- mondtam határozottan de a végén elnevettem magam.

-Te sosem fogsz megváltozni! –veregette meg Fanni a vállamat.

Szerencsére ez a sajnálatos esett után körülbelül öt perc múlva már a csomagkezelőnél voltunk.Miután kivettük a két közép méretű az  összes dolgunkat elindultunk a kijárat felé.

-Emlékszel,hogy mennyit álmodtunk egy londoni útról?Végre itt vagyunk. – nézett Fanni körül mosolyogva.

-És ebbe az egészbe az a legjobb,hogy együtt  - mosolyogtam. –Amúgy nem tudod,hogy fogunk eljutni egész a fiúk házáig?Mivel egy címet se adtak meg – biggyesztettem le az alsó ajkam.

-Te most komolyan nem tudod,hogy merre kell menni? – háborodót fel Fanni.

-Hát ebbe az esetbe én tudnék segíteni – hallottam a hátam mögül egy hangot.