II. fejezet 8. rész

          Üdv! Kicsit fura újból visszatérni ide, legalábbis ezt az előszóhoz hasonló, köztudottan nem olvasott akármit írni. De ugyanakkor jó érzés. Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltuk az egész blogot, meg  talán az írást is, viszont most gőzerővel üzemeltetjük újból. Reméljük mindenki jól van, akik már a vakáció habos oldalát habzsolja annak jó szorakozást kivánunk, akik pedig még az iskolák komor falai között ácsorognak, esetleg témazárókat írnak, pedig kitartást és sok szerencsét!


                                                       Beca és Fanni x 

         - Fanni szemszöge -  

           "Késő este volt már amikor beértünk a Virginia Water kerültebe. Hát igen, az út elég megterhelő volt, azt hiszem már 17 órája talpon volt az egész társaság. Az éj belepte a taját. Alig lehetett látni valamit, csak az itt-ott elszórt apró lámpások fénye világított.

Amikor a házhoz értünk, akkor lett igazán úrrá rajtam a fáradtság. Komolyan,a felére sem emlékszem hogyan értünk ide. De most itt vagyok,és már a nap is felkelt,sőt 11 óra van. Muszáj összefoglalnom az eseményeket,különben estére még ennyire sem emlékeznék. Mostanában egyre többet írom le az érzéseim. Rádöbbenek,hogy senkivel sem beszélem meg a gondolataim,de talán elég ha leírom.
 -Jó reggelt! – kopogtat Niall,s résnyire kinyitja az ajtót. –Hogy aludtál? –lép be és leül az ágy melletti fotelba. Azt hiszem ebben a pár másodpercben levegőt is elfelejtettem venni. Reggeli borzos,szőke tincsei ámulatba ejtettek. Szürke melegítőt viselt,hozzá pedig egy fekete rövidnaci. Az egyszerűségével,lazaságával és mosolyával minden lány szívét képes pillanatok alatt összetörni. 
-Jó reggelt! – viszonoztam mosolyát.- Köszönöm jól,de azt hiszem ez a pár óra édes kevés volt alvásnak!-ásítók,mire ő csak felnevet. 
-Igen,az alvásból sosem elég,mégha 10 óránál is több! -nevet.-De gyere,készítettem reggelit!-mondja,majd feláll és kimegy a szobából. Gyorsan magamra kaptam egy fekete leggings-et,egy egyszerű fehér felsővel. A fűrdőszobába érvan,hajamat hátrafogtam,fogat és arcot mostam. A hidegvíz érintésétől a gondolataim kitisztúltak és máris rájöttem mire is van valójában szükségem. Niallre. Ő az aki mellett jól érzem magam, az egyetlen ember aki ilyen érzést vált ki belőlem. Nem tudnám elképzelni az életemet,úgy,hogy ő nem része. Muszáj a régi bizalmat visszaépítenünk.
 -Hú,ez igazán finom volt! –álltam fel az asztaltól,amikor befejeztem az angolszallonás rántottát. 
-Remélemtem is! –bicentett a kis szakács. Tényleg igaz az,hogy aki a hasát szereti,az bizony főzni is tud. -Szeretnék én mosogatni!- szóltam,mire ő csak elmosolyodott.
 -A vendég nem végez semmilyen házimunkát,hagyd csak!-mondta halál komolyan.-Inkább menj,vegyél fel egy melegítőt,szeretném bemutatni neked a környéket. –mosolygott,én pedig elindultam az emelet felé. A szobámba érzem az egész bőröndömet széttúrtam,míg végtére előhalásztam a zöld-bolyhos felsőmet. Ez biztosan megteszi,hiszen süt a nap. Más nőnek kellene fél óra míg kész lesz,de nekem 5 perc is elég volt. Amikor leértem Niall még javában küzdött a mosogatással,én pedig csak álltam az utolsó lépcsőfokon és figyeltem őt. Mennyire tökéletes, ahogy minden erejével azon dolgozik, hogy megtisztítson pár tányért és poharat. Nem úgy néz ki, mint aki minden nap házimunkával tölti az idejét.
 -Ahelyett,hogy figyelném,inkább segítenél! –fordult meg, miközben úgy tett,mintha a felsője újjával megtörölné a homlokát, és közben morcos szemekkel néz rám, de szája sarkában apró mosoly lakozik.
 -Minden kezdet nehéz ! –mondtam majd odamentem mellé,és kiszedtem a kezéből a szivacsot. -Nézd,ennyiből áll az egész! Csak türelemmel kell!-mutattam meg neki,és átadtam a szivacsot. El is kezdte volna,ha nem csúszik ki a kezéből az első pohár,és a csempén darabokban landol. 
-Az Isten szerelmére! –mondtam,majd a fejét fogta ijedtében. 
-Nyugalom,ez csak egy pohár!-nevetek rajta,ő pedig kétségbeesetten néz rám.-Hozz egy seprüt meg egy lapátot,én addig elmosogatok! -Pillanatok alatt ott termett a kezében egy seprűvel ,de ehhez most kivételesen értett. 
-Kérlek áll arrébb,nem szeretném,ha miattam egész életedben nem mennél férjhez ! –mondja komolyan,és pedig furán nézek rá.- Mármint,nem szeretnélek közbe-seperni!- neveti el magát. Óh, értem már. Nagy nehezen sikerült összekaparnunk a házat,és végtére elindultunk. Niall a verandáról egy hátizsákott vett el,és már el is indultunk. A táj csodás. Hatalmas juharfák magasodtak az apró források fölé. A madarak százával repkednek,elemózsiát keresnek a nemrég született fiókáknak. Egy ember sem jár ezen a környéken. Olyan mintha csak mi lennénk és a természet-távol a világ zajától,ami most nagyon jól esik. Csak élvezem ezek a pillanatokat,és az álmodozásból Niall ölelése ébreszt fel,így egy másik álomba csöppenek. Sokáig sétálunk így,meg sem szólalunk csak élvezzük a természet közelségét és egymás társaságát. 
 -Úgy gondoltam,itt az ideje annak,hogy elmondjam! –szólalt meg Niall,és levette a kezét a vállamról. Szemébe néztem,és idegesnek tűnik.
 -Csak nyugodtan!-válaszoltam és egy bíztató mosolyt küldtem felé. 
-De félek,hogy ismét veszekedni fogunk.-mondta gondterhelten.
 -Ígérem,nem fogok kiakadni akármi is legyen az! – fogtam meg az egyik kezét,ő pedig megszorította. 
–Sokat gondolkodtam rajtunk. Rájöttem mennyire fontos vagy nekem,és soha többé nem szeretnélek elveszíteni. Nem tudok,és nem is akarok nélküled élni. A te arcod az ami miatt minden nap mosolygok. Szavaid,tekinteted,és jelenléted számomra a nap és a levegő ami életben tart. Kérlek hadd ne veszítsem el az életem,vagyis téged!- öntöttem ki a lelkem.