II. fejezet 6. rész

                    Sziasztok! Hát ahogy mondtunk legkésőbb vasárnap itt vagyunk! Ami pedig a legjobb, hogy most végre elmúlt ez a próbavizsgás időszak és újra fellélegezhetünk, bár nem sok időre. Nagyon nincs mit hozzáfűzni a részhet, reméljük fog tetszeni! Igy mellékesen mondanánk, hogy kissé féltékenyek  vagyunk a blogbeli életre, hiszen ott javában tombol a nyár, nálunk meg brr, inkább ne is beszéljünk róla! Reméljük mindenki jól van , és akkor legközelebb találkozunk pénteken vagy szombaton! További szép vasárnapi estét!
                                                                 Beca és Fanni x





                                                        - Fanni szemszöge -

                       „Hogy ezek után barátokként folytassuk az utunkat, ami már egyáltalán nem egy irányba vezet?  Jól van, legyen. Akármilyen döntésre is jutottunk volna a tegnap estét követően én elfogadtam volna. Csak azt szeretném, hogy ő boldog legyen. Találja meg azt az embert aki majd boldoggá  teszi, mellette lesz. Szívből fogom tisztelni majd azt a lányt ,de jól becsülje meg. Egész életemen át kifognak tartani a Niall iránti érzéseim. Ő volt az első, aki ilyesmit váltott ki belőlem és én ezért nagyon hálás vagyok neki.
Ő az a fajta ember aki akár egy pillanatnyi mosolyával is örök fényességet varázsol a lelkedben, aki mellett nincsenek gondjaid. Karjai közt úgy érezheted magad, mintha csak ti ketten lennétek egy másik világban, ahol a földi bajok már nem háborgatnak.”- írtam le minden érzésem egy kopott füzetbe amit sietősen téptem ki a szekrényből mielőtt elindultunk.
                       A repülőn fogtam csak fel igazán, hogy megint együtt a „nagy csapat”. Mindenki egyszerre próbálta elmondani mennyire is hiányzott neki a másik. Élmények és nevetések töltötték be az egész teret. Persze Beca egész végig hajtogatta a kitűnő érettségi jegyeit. Már mindenki többször is gratulált, Harry minden egyes gratulációnál csókkal jutalmazta.. na így már mindjárt más a gyerek fekvése, miért is papol csak erről Rebeka. Már a végére Harrynek is leesett, és mindenki jót röhögött rajta. Ennyire jó hangulatban telt el az egész út. Leszállva a repülőről csodálatos módon egy lesifotós sem üldözte a srácokat. Harry felajánlotta, hogy mindegyik fiút hazaszállítja, de végülis nem kellett, mert önállóan megoldották, kivéve Niall. Persze ő is csak lustaságból és kényelemből.
A belvároson keresztül mentünk. Szokás szerint mindenki most igyekezett hazafelé a munkából, a forgalom valami elképesztő volt. Sikerült is valahol a dugó közepén leragadnunk.
- Harry, biztosan nem leszek terhetekre? Mert arra a 2 hétre lakhatok egy közeli hotelban is.. - szólaltam meg, de nem tudtam befejezni.
- Fanni, kérlek.. Nem azért hívtunk meg titeket, mert nem látunk szívesen, és természetes, hogy nem zavarsz.- szólalt meg Harry mindig nyugodt hangján.
- De azért mégiscsak kettesben szeretnétek maradni Becával!- váltottam kicsit más hangnemre, mire Niall és Rebeka rögtön vették a lapot Harry pedig csak kajánul vigyorgott.
- Azt majd mi megoldjuk!- nevetett.
- Szerintem pedig nálam is lakhatsz, akár!?- szólalt meg Niall a tarkóját vakargatva.
- Akár!- vágott közbe Harry.- Mindekettőtökre ráférne, hogy végre megbeszéljetek ezt az egészet. Rájönnétek arra, hogy mennyire fontosak vagytok egymásnak.
- És, hogy nem tudtok a másik nélkül élni.- folytatta Rebeca, mintha egy jól betanult szöveg lett volna, de az én feszélyezettségem most még ez sem oldotta fel. Fogalmam sem volt mit monjdak.Talán ő már tényleg átváltott ilyen „barát üzemmódba” és soha többé nem nézne rám úgy, vagy talán éppen ez a célja, hogy ismét egy útra lépjünk. Hát én ezt egyáltalán nem így gondolom. Egyik verziót sem bírnám elfogadni.
- Végülis miért ne!- adtam be a derekan mire mindhárman fellélegeztek. Beca és Harry egymásra nézve mosolyogtam, hát már ha a saját bőrömet nem is mentettem meg, de legalább a szerelmesek együtt lehetnek.

II. fejezet 5. rész

                    Halihó! Rég nem találkoztunk, amit nagyon sajnálunk! Részben az én hibám volt mivel nem volt időm és sem ihletem, hogy megírjam ezt a részt, de ma összeszedtem magam és sikerült! Remélem nem haragudtok ránk, mégegyszer nagyon sajnáljuk, azt a majdnem 3 hetes késlekedést! A következő rész is valószínűleg fog késni, mivel a következő héten próbavizsgák lesznek a főtantárgyokból, amiből nekünk 3 van. Rendszerint a román kedden, a matek szerdán a magyar pedig csütörtökön. Tehát összeségében jövőhéten csak egy résszel szolgálhatunk amit legkésőbb vasárnap vagy szombaton teszünk fel. Remélem veletek minden rendben van, már amennyire rendben lehettek ilyen sulis időszakban! 

                                                        Beca és Fanni x


                                             - Harry szemszög - 

                       A nap bohokás sugarai gyengéd érintésükkel melegítették csupasz lábszáramat. Az ágyon feküdve figyeltem az előttem jobbra- balra ruhákkal egyensúlyozzó lányt. Az olyan pillanatokba amikor majdnem hasra esik egy- egy gyengéd mosolyt eresztek arcomra. Az egész annyira álomszerűnek tűnnik. Kint a nyár javában tombol. Meleget, boldogságot árasztt és szeretetett csal az emberek szívébe. Attól függően, hogy én nem vagyok kint úgyan ezt érzem. Szeretetet, boldogságot. És ezt az egészet egyetlen egy lánynak köszönhetem. Sokat hallotam arról az úgynevezett “rózsaszín felhőről” ami az embert körül vesz ha szerelmes, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is átfogóm ezt élni. Egyszerűen annyira tökéletes ez az egész.

- Látom nagyon jól érzed magad. – ugrott rám.

- Hm, ezt az élvezetet te pedig egyre jobban fokozod. – csókoltam meg gyengéden.

- Harry, kérdezhetek valamit? – hajtott fejét mellkasomra és felfele nézett.

- Tessék? – símitottam ki egy kósza tincset szemeiből.

- Biztos nem baj? – kérdezte ajkát tépdesve.

- Rebeka. Most komolyan még ezen rágodsz? Már ezerszer megbeszéltük, nem? – néztem rá komolyan.

- Olyan furcsa, hogy alig egy pár hónapja vagyunk együtt és már hozzád költözök. Még akkor is ha ez csak idéglenes. – tette hozzá.

- Micsoda? Figyelj rám egy picit.. – ültem fel és az ölembe húztam. – Ez nem számít, hogy hány hónapja vagyunk együtt. Az számít, hogy mennyire szeretjük egymást, független attól, hogy mennyi ideje vagyunk együtt. És azt, hogy  ez csak  idéglenes felejtsd el, te hozzám tartozol. Azt akarom, hogy reggel mikor felkellek te legyél az első akit láttok, hogy este egymás karjaiban aludjunk el, az esős napokon együtt heverésszünk a kanapén, sőt ha akarod akkor egy kis kertet is kialakíthatunk. – osszottam meg vele, az úgymond általam elképzelt jövőbeli életünket. Kifejezéstelen arccal nézett rám, sőt egy kis félelmet és zavarodottságot is láttam szemébe. Hirtelen nem tudtam mire vélni, kezdtem azt hinni, hogy ő nem pont így gondolja ezt az egészet. Aztán, mint a jég a tavasz első napján fokozatosan kezdted feloldvadni a tekíntette.

-  Harry.. Én egyszerűen nem is tudom mit mondjak. Annyira köszönöm neked, hogy itt vagy mellettem. Csak félek. Félek attól, hogy mit fognak szólni a rajongók. Mivel, hát, egyrészt én is átérezttem, azt, amit ők most.  A kedvencüket látni egy másik lánnyal nagyon fájadalmas. Főleg ha már így lekötelezték egymást. – pár pillanatig abbahagyta, majd fülig pirosodva folytatta -  mármint nem úgy  lekötelezni. Félre ne értsd! Nem abban az értelembe, mint férj és feleség vagy jegyesség vagy akármi is az. Csak úgy egyszer... – úgy éreztem, hogy jobb ha ezt a magyarázkodást félbeszakítom most. És hát mivel ha nem egy csókkal? Tudom, hogy mennyire kellemetlenűl érezte magát, bár szerintem a semmiért, de úgy éreztem, hogy evvel megtudtam valami féleképpen nyugtatni, sőt elfelejtettni vele az össze-vissza motygoását. Tehát az önkínzása elleni hadjártom úgy látszik sikeres volt. Picit furán fejezte ki magát, de nem hiszem, hogy ez kinosnak lehettet volna mondani.

- Köszönöm. – dölt mellkasomra én meg egy kicsit megemelve hátradöltem. Sem én, sem ő nem szólalt meg. Nem volt szükségünk a szavakra. Most nem.  Csak feküdtünk és élveztük, hogy egymás társaságába vagyunk. Apró újaival kicsi köröket rajzolt a hasamra. Minden érintésétől kirázott a hideg és a libabőr mindvégig uralkodott testemen. Nem tudom pontoson mióta feküdtünk így, csak azt észleltük, hogy egy halk kopogás csendült meg az ajtó mögül.

- Tudom, hogy nincs semmi kedvetek, de nagyjából két  óra múlva indulunk. – pillantott be Liam mosolyogva.

- Tíz perc és lent leszünk. – motyogtam. Liam bolíntott egyet és kiment.

- Nekem nagyjából már minden bevan pakolva. – nézett körül egy szomorú sohaj kiséretével Rebeka a félig üres szobába.

- Még csak most kezdődik igazán az életed. Személyesen fogok gondoskodni róla, hogy minden tökéletes legyen. – símitottam ki egy tincset a szeméből.

- Hm, ez jól hangzik. – kuncogott. Pehely könnyű súlyával egészen rán feküdt én pedig mindkét karommal átöltem.

- Mennünk kénne. -  mondta csendesen. Bólintással jeleztem, hogy szerintem is. Lassan feltápászkodtok, majd kéz a kézben indultunk lefelé. Ahogy lefele mentünk fokozatosan hangosodott a vísongások és a nevetések hangoságga. Leérve, hát, eléggé megvoltunk lepve. Egészen fura látványba részesültünk,  a fiúk, Fanni, és Rebeka  szülei a kerti locsolokkal  locsolták egymást. Többnyire a fiúk mind fürdőgatyában voltak, Fanni fürdőruhába, a szülők pedig szolidabb öltözékbe – már amennyira annak lehetett nevezni.

- Az ott anya? – nézte Rebeka tátott szájjal, az anyját, aki hát, egy rövid shortban és egy egy nagyon  lenge felsőbe volt  - Hát, de azok az én ruháim!

Őszintén nem tudtam, hogy most nevessek, vagy tartsam meg azt a drámai pillanatott. Miútán eleget bámészkodtunk, a hátsó kijáraton kimentünk a már élethű vísongások közzé.

- Ez most  komoly? Nekünk pappoltok, hogy két óra múlva megyünk, ti meg itt locsoktok? – tátottam ki a kezem. Pár pillanatig mindenki felénk fordította a fejét, majd  kisértetiesen hasonló gonosz mosollyal mindenki eleresztette a vízet. Rebeka ordított. A többiek röhögtek. Niall  Fannira célozott. Fanni Niallre. A többiek tovább ránk. Én is fogtam egy locsolót. A fiúk felé fordítottam. A fiúk csak rám koncentráltak.  A szülők nevetve bementek. Valaki hátulról a fenekemre célozott a locsóloval. Megfordultam. Rebeka volt az. Nevetett. Mindenki nevetett. Mindenki szórakozott. Röviden ennyi volt a délutáni malackodásunk történette. Abból a másfél órából egy egész óra eltelt avval, hogy megszárítkozunk, felöltöztünk, lehurcoltuk a böröndünket, sorban áltunk a ház összes fürdőszobái  előtt. Aztán Fanni hazaszaladt elbúcsúzni a szüleitől, mivel igen, ő is velünk tart a nyáron Londonba. Vele nem lenne teljes a csipet- csapat Rebeka úgyszintén elbúcsúzott a szüleitől, ami hát előídézett az anya- lánya párosból egy tengernyi vízet. Alig tudtuk őket - Rebeka édesapjával – leállítani, de a végére nagyjából mind én, mind Rebeka édesapja sikerrel járt. A börőndőket kiszállítottuk a kocsiba, majd elindultunk Fannit felvenni. Mindenki teljes egészében elérte a repülőtért és hát, így heten belecsaptunk, talán, életünk legizgalmasabb időszakába. Ez a nyár igazán eseménydúsnak igérkezik.  Lehet rossz is, lehet jó is, Rebekával és a srácokkal minden túlszárnyalható.