I.fejezet 24.rész

           Sziasztok!Meg is hoztam a legújabb részt.Nagyon köszönjük az új feliratkozókat meg a hozzászólásokat az előző résznél.Hétfőn nekünk is suliba kellesz vonulnunk (sajnos) úgyhogy eldöntöttük Fannival,hogy KEDDEN és SZOMBATON fogjuk feltenni mindig a kővetkező RÉSZT.Eddig is általában 2 rész volt egy héten,de ez azért segít mivel így mindig tudjuk ,hogy mikorra kell megírnunk az új részt.Nagyjából ennyit szeretnénk mondani.Jó olvasást!


u.i:ha esetleg valami közbe esik a részekkel kapcsolatban ,mindig fogunk írni egy rövidke kis közérdekűt!

                                                                                        Beca x.

Nem akartam hinni a szememnek.Zoe Whelan?Pont ő.Akire mindig is felnéztem.Mondhatni példaképemnek tekintettem.A stílusa és a személyisége miatt.Tudtam,hogy nem szabad mindent elhinni a médiának,de a kép mindent igazolt,együtt ülnek egy autóban,és még jól elvannak.Ennyire kellettem neki?A könnyeim patakokban folytak.

-Na ennyit erről!És megint itt vagy összetörve,miatta.Elnyerte a bizalmam és kijátszott....!-kiabálta édesapám.

-Hagyd!Most mellette kéne állnod,hiába hibázott!-mondta édesanyám,megölelt és apámat kitessékelte az ajtón.-Nyugodj meg kérlek!Lehet,hogy régi kép és...-mondta anya nyugtatóan.

-Nem hinném,hogy régi kép,Niall ebben a ruhában ült fel a repülőre!-mondtam még mindig sírva reszkető hangon.-Kérlek hagyj magamra!

-Ha te ezt szeretnéd!De nyugodj meg és ne csinálj semmi hülyeséget!Talán hívd fel Becat és beszélgessetek!-válaszolta anya,majd kiment.

Most még hozzá sem volt kedvem,hadd legyen Harryvel még pár napig és ne foglalkozzon az én nyomorult életemmel.

Csak sírtam-sírtam és sírtam,nem tudtam mit tehetnék.Gondolom Niall most is jól elvan Zoe-val,pedig eléggé ki volt borulva amikor elment.Biztos jobb társaságot nyújt ő neki,mint én.Talán apának mégis igaza volt,hogy még fiatal vagyok és nem tudok megadni mindent amire szüksége van!De azt mondta,hogy szeret..és szerintem ez nem mindennapi szó és nem akárkinek mondja.Azt mondtam minden rendben lesz,annyira rendben,hogy majd többet nem is beszélünk és nekem majd úgy fog tűnni mintha a képzeletem szüleménye lett volna?

Csak feküdtem az ágyon a közös képünket szorongatva,annyira rossz érzés volt.Mintha egy részét az életemnek veszítettem volna el.Olyan,mintha évek óta ismernénk egymást.Fáj,hogy távol van,nem beszélünk,de a legborzasztóbb az,hogy mással van.Ha már előtte barátnője volt miért nem beszélt róla?Én nem akartam,hogy ez történjen.Én csak egy futó kaland voltam az életében,ahogy ő tagadta,hogy nem egy „nyári szerelem”,most azzá nőtte ki magát.Csak ígéretek-ígéretek hátán amiket nem is gondolt komolyan?Pedig én tiszta szívből mondtam neki,hogy szeretem.

Késő délutánig ezen agyaltam,de még jobban fájt amit tett.Dörömbölést hallottam az ajtómon,de nem érdekelt.Nem akartam senkit sem látni.Később suttogást hallottam az erkélyem felől,de gondoltam,csak a gyerekek az utcáról.Egyszer csak valaki megfogta a vállam.Kővé dermedtem az ijedségtől és elfehéredett az arcom.Kisírt szemekkel meg sem mertem fordulni.

-Fanni!Itt vagyok!-mondta Rebeka majd felé fordultam és jó szorosan megöleltem.

-Köszi!-öleltem még egyszer magamhoz.-Láttad ezt a szart,amit az újságokban írtak?-nyomtam az orra alá a cikket.

-Sajnos igen!Azért jöttünk,mert reméltem,hogy még nem láttad és először szeretnénk kideríteni igaz-e.-mondta kissé ijedt hangon.

-Harry is itt van?-kérdeztem tágra nyílt és piros szemekkel.Intett egyet és Harry is belépett.-Bocsi,hogy az erkélyen kell közlekednetek.

-Fanni,figyelj!Én nemtudom mi ütött Niallbe,de sosem viselkedett még így!Nem csak te csalódtál benne hanem én is!És ha nem haragszol meg,én felhívnám és kiderítem mit művel.-mondta Harry idegesen.

Harry elő is vette a telefonját.Tárcsázta,de semmi.

-A füleden ülsz Horan?Mit művelsz?-ordítozott Harry,amiért Niall nem válaszolt.-Na nyugodj meg Harry,még egyszer.-válaszolt magának majd kihangosította a telefont.

Másodjára ismét kicsörgött és ekkor válasz is érkezett.Harry szeme felcsillant,de a düh még mindig a szemében volt.

-Jó napot Niall Horan!-mondta Idegesen.-Mégis mi a fenét művelsz?

-Nem minden olyan egyszerű,mint amilyennek gondolnád!-válaszolta Niall.Ekkor ismét a sírás környékezett i is Harry rám pillantott.

-Tudod,most itt ülök a barátnőd mellett,aki teljesen kivan készülve és tudod te tetted tönkre!Csalódtam benned és szerintem ő is!-mondta Harry még ingerültebben.Közelebb léptem Harryhez és megsimítottam a vállát.Nem akartam,hogy ilyesmin kapjanak össze,miattam.

-Nekem is nehéz,hidd el!Sajnálom!-mondta az utolsó szót elcsukló hangon,majd lerakta a telefont.

-Ilyen nincs!Most akkor mégis igaz!Fanni hidd el nekem,hogy Niall nem ilyen!Ne hagyd elveszni őt!Szeret téged!Őszintén!Én tudom!-mondta Harry majd megölelt.-Csoportos ölelés lányok!-mondta Harry és kisebb mosolyt csalt az arcomra.

Reményt adott,hogy minden a régi lesz,de nem most.Niall még mindig nem hívott engem,nem is tagadta a dolgokat.Talán majd a holnap új reményeket hoz!

*Niall szemszöge*

Mullingar fele egész úton Fannit hívtam,de mindhiába.Egy rakás szarnak érzem magamat,főleg amiútán Harryvel beszéltem.Ahogy elmondta azt,hogy Fanni milyen állapotban van,mintha egy kést döftek volna a szívembe.Fogalmam sincs,hogy mennyire építettük fel azt,hogy tökéletesen megbízunk egymásban.Attól félek,a legjobban,hogy nem elég érős,hogy ezt  kibírja.Talán túl korai volt nekünk?Én úgy érzem,hogy minden a maga idejébe történt.Vannak olyanok akiknél a szerelem kialakul az első pillanatba,de vannak olyanok is akiknél ez jóval tovább tart.A miénk az első csoporthoz tartozik.Gyorsan történt minden,egyik pillanatról a másikra,de ugyanígy erősödött is ez az érzés.Az életnek ez volt a legszebb ajándéka számomra.Adott egy olyan embert akit az életemnél is jobban szeretek.Fannit.Egy könnycsepp szökött ki a szememből,jelen pillanatba egyáltalán nem érdekel az,hogy férfias-e vagy nem.Pedig ha tudná,hogy mi az igazság.Akármi is történjen ez a szerelem megérdemli,hogy harcoljanak érte.Bambulásomból kizökkentet egy ismerős utca.Egy pár métert haladva még,megpillantottam az ismerős házat,ahol a gyermekkoromat töltöttem.Begördültem a kapun,madj lassacskán leállítotam a motort.Letöröltem azt a pár könnycseppet ami az arcomon ékeskedet,anyunak nem szabad tudnia,hogy mi történt.Elég neki a nagypapa távozása.Egy utolsó simitást vetve,áll mosollyal léptem be a házba.