I.fejezet 28.rész

              Halihó!Lassan az oldal nézetségi száma megüti a 8000-et aminek hihetetlenül örülünk,na meg persze nagyon köszönjük a hozzászólásokat az előző résznél.Nem is szeretném tovább húzni az időtöket,jó olvasást és sok sikert a sulihoz.

                                                                              Beca és Fanni x.

*Fanni szemszög*

Minnél hamarabb elakartam jönni Becától.Mégis mit képzel,csak úgy megnyitja a sms-t amit kaptam?De még vissza is akar írni,ez már csak a ráadás.Ezzel semmit sem oldott volna meg.Honnan tudja,hogy most mit gondolok és mit érzek Niall iránt?Nem hiszem,hogy ő jó szemmel nézte volna,ha én ilyesmit csináltam volna a háta mögött,ha ő ilyen helyzetben lenne.Semmi nem lenne megoldva,csak rosszabb lenne minden.Nem tudunk Niallel ilyesmit megbeszélni 2000km távolságból és szerintem ez nem telefon,sms vagy skype téma.Még ha találkoznánk is nem tudnék a szemébe nézni,fáj ez az egész,elveszettnek érzem magam.De miért is én szégyellem magam?Neki kellene,bár lehet én rontottam el valamit.

Beca mindig is kiállt mellettem bármi történt,de most nagyon dühös vagyok rá.Nagyon nehezen haragszom meg emberekre,de mégis azokra tudok a legjobban haragudni akik nagyon közel állnak hozzám.Ez a tüske örökké a szívemben marad még ha tisztázzuk is a történteket Niallel és Rebekával is.Nem tudom mit kezdenék Beca nélkül,de most messzire ment.Nem akarom őt látni.

Az idő annyira gyorsan eltelt,Becaval már lassan 1 hete nem beszéltem,ő sem hívott,de én sem.Nem igazán köt le ez a téma,majd minden megoldódik.

Már szeptember.10.-ét írunk.Még pár nap és megkezdődik a kicsit még „lazulós” év,de anya szerint már 11.o.-ban készülnöm kell az érettségire, a következő évre és persze előnybe kell helyeznem a kémiát és a bioszt.Bár minden vágyam az,hogy elismert zenész legyek,mégis választanom kell egy komolyabb állást,mert lehet,hogy a zenészi pálya nem jön össze.Így hát vagy az orvosi vagy a gyógyszerészeti szak mellett fogok dönteni.Gondolataimat azonban még a sulira való készülődés sem vonhatta el Niallről.Akárki akármit mondhat,lehet,hogy „megcsalt”,de én még mindig ugyan úgy szeretem.De nem tudok neki megbocsájtani anélkül,hogy ne tisztázná magát.Mégis vegyes érzelmek kavarodnak bennem.Félek attól,hogy találkozzak vele,de szeretnék is,de tudom,hogy a közeljövőben erre nincs lehetőség.Fogalmam sincs mit tehetnék.Ez a nyár annyira más volt,mint a többi.Szinte 3 éves várakozás után,itt volt velünk 5 olyan fiúk akik több millió lány álmai.De nekem és Becának különleges ajándék adatott.Velük élhettünk kb.2 hétig.Megismertük őket a reflektor fények mögött és még jobban meg is szerettük.De 1 embert mégis másképp szeretek,Niall.Akármire gondolok,mindig csak ő jut eszembe,nem is tudom leírni ezt az érzést.Sokszor már arra gondolok,hogy kezdek  bekattanni vagy túlságosan kötődöm hozzá és pont ezért vesz hülyére és más lányhoz menekül.Igaz,hogy Zoe sokkal idősebb,mint én és ő mást is tud nyújtani neki.És szerintem ez az ami a mi kapcsolatunknak még korai lenne,alig 16 évesen még nekem is.És ha Niall nem csak ezért volt,vagy van velem akkor bíztos,hogy mindent megtudunk majd beszélni,de nem most.Időre van szükségem és amúgy sem beszéltünk már hetek óta,csak üzeneteket küld,de ezt nem így kell tisztázni.

*Rebeka szemszög*

Két hét.Ennyi telt el azóta amióta beszéltem Harryvel.Csupán mondhatni két egyszerű okból nem beszélhettünk.Harrynek ott vannak a kisebb koncertek és a studiozás míg nekem az a fránya iskola.Szerencsére ez már az utolsó évem ,bár utána jöhet 6 kemény év plusz még kitudja hány év gyakorlás ahhoz,hogy egy jó ügyvéd lehessek.De addigra is még sikeresen át kell menjek a vizsgán.Unottan dőltem végig az saját ágyamon.Hát igen azóta már vissza költöztem az “otthonomba” mivel anya nem tartotta jó szemmel,hogy a kislánya egyedül lakik egy város végi házba.Feltápászkodtam az ágyon majd unottan néztem körbe a szobámon.A földön,az ágyon és az íróasztalon egyaránt könyvek sorakoztak fel pár ruhadarabbal diszitve.Egy igazi kaland parkhoz hasonlíthat a szobám,sőt már lassan abba se leszek biztos,hogy milyen szőnyegem van.Amióta megkezdődőt a suli ,monotónia vette át az életemet.Reggel 8-tól egészen 3 óráig egy padba rohadok,fél 4-től egész 10 oráig pedig tanulok na meg persze a laptomomat kémlelem hátha Harry jelentkezik.De eddig ennek a szuggerálásnak semmi haszna se volt.Mélyen kifújom a levegőt és átvágtatva a ruha és könyvcsomon leülök a már süppedt íróasztal székre.Pár papírtól megszabadulok és a padlóra dobom őket így elnyerve egy kis szabad helyet az íróasztalomon.Fintorogva  nézem át a már kidolgozot tételeket,majd egy mappába téve elválasztom a még várakozókra.Az első kidolgozótlan tétel ami a kezembe akadt nem más volt,mint biológia.Tökéletes,ennél unalmasabbat nem is találhattam volna.De amit muszáj,azt muszáj.Már egy fél órája dolgoztam a genetikával kapcsolatos tételen amikor egy ismerős hang csipogott.Mindent ledobva az íróasztalról előhalásztam a könyvekkel elfedet laptopomat és amilyen gyorsan tudtam elfogadtam a kis vilógó ablak kérvényét.A szívem beleremegett amikor Harry mosolygos arcát pillantottam meg a kamerába.A torkomba egy kis gombóc keletkezett,a hasam egy golf labda méretére zsugorodót és az a bizonyos maró folyadék a szememből egyre inkább kikérezkedet.Próbáltam vissza tartani és csak mosolyogni,bár nem hiszem,hogy sikerült.

-Szia – mondta Harry majd továbbra is mosolyogott.Ennyi volt.Amikor meghallotam azt a mély erőteljes hangját ,egyből kiszökött a könnycsepp a szememből.Bár ez a könnycsepp nem szomorúságot jelképezte hanem a boldogságot ,hogy láthatom őt.Igaz,hogy kilométerek vannak köztünk de úgy érzem ,hogy mégis itt van.Próbáltam rejteni az arcomon éktelenkedő cseppeket de ez mindhiába.

-Babe,minden rendbe van? – komorult el hangja.

-Persze – töröltem meg a szemem – Csak nagyon hiányoztál – mosolyogtam.

-Te is nekem,el se tudnád képzelni,hogy milyen rossz nélküled de muszáj kibírnunk.Szeretlek Beca – pislogót amivel előnybe hozta az élénk zölden csillogó szemeit.

-Én is téged Harry – mondtam.Hosszasan néztünk egymás szemébe míg végül Harry megtörte a csendet.

-Ugye tudod mi lesz a hétvégén? – húzogatta szemöldökét.

Összevont szemöldökkel bámultam rá,nem egészen értetem,hogy mit akar mondani.Szeptember 24.És,mint akit megvilágistottak volna,eszembe jutott az esemény.Bár nem voltam biztos abba,hogy ez lesz,de azért vettem a bátorságot és megkérdeztem.

-A szülinapom?

-Igen. – mosolygott szélesen. –Sajnos nincs sok időm ,mivel mindjárt vissza kell menünk a studióba a fiúkkal de később lehet,hogy még tudunk beszélni.De addig is csekkold a postaládátokat.Szeretlek ,vigyázz magadra!Szia – integetett a kamerába majd kikapcsolta.Alig tértem magamhoz,de a lábam magától indult meg a posta felé.Szerencsére a nappaliba nem volt senki,mivel anya meg apa még dolgozik,szeretett húgocskám pedig nagyimnál van és így megelőzhettem azokat a kínos kérdéseket,hogy hova indulok rövid nadrágba meg mezítláb.A posta elé érve nagy levegőt vettem és kirántottam a kis ajtaját.Egy boritek lapult benne.Óvatosan felnyitottam majd olvasni kezdtem.