2013. július 23., kedd

Végreeee! ♥

     Az egyik ok amiért nagyon örülök a mai napon,hogy végre megjelent a Best song ever-nek a videó klipje.Hihetetlenül jó lett.Nem is gondoltam volna,hogy ez lesz a videóklipnek a témája.Olvastam még az egyik hirportálon,hogy Harry a kővetkezőt nyilatkozta a BSE-vel kapcsolatosan: „A Best Song Ever messze a kedvencem azok közül, amiket eddig csináltunk. Egy kicsit különbözik az eddigiektől, ez egy kicsit... kicsit erősebb. Nem úgy értem, mint a Slipknot vagy valami. Úgy értem... a dob erősebb, a gitár erősebb. Szóval, nekem tetszik." Már alig várom  a többi számot,de egyenlőre még a BSE videóklipjét is úgy nézem,mintha legelőször látnám.A másik ok pedig az lenne,hogy ma 8 óra 22 perctől van 3 éve One Direction.5 fiú és egy álom.Nem úgy lettek sikeresek ahogy gondolták,de a sors össze hozta őket egy mint egy banda és mára világ egyik legsikeresebb fiú bandájáva váltak.Igazán büszkék lehetünk rájuk.Sőt szerintem magunkra is,hogy egy ilyen rajongótáborba tartozunk.Személy szerint azt hiszem,hogy a legszebb ajándék számukra az lenne,hogy a BSE döntse meg a youtubon a 24 órás rekordot,amit Miley Cyrus vezet.Ez azt jelenti ,hogy minnél többször nézzétek meg.Remélem sikerülni fog.Ennyit szeretnék mondani velük kapcsolatosan.A másik téma a bloggal kapcsolatos.Fannival megbeszéltük és mivel,hogy ma mégis “ünnepelünk” felrakom a kővetkező részt.A részt 8 óra 22 perckor akkartam feltenni.De mivel van egy kis időeltoldódás Románia és Magyarország között még nem tudom mikor tegyem fel.Ennyi lett volna,mivel csak egy kis 
“rövid” bejegyzést akkartunk,ami egy picit hosszabra sikerült.

U.I: A twitteren már kialakúlóban vannak a One Direction-ös trendek,akinek van twitter fiókja,segitsen be,csináljunk világtrendet.
                                     
                                                                                       Beca x.
                                                                     



2013. július 21., vasárnap

I.fejezet 10.rész

              Halihóó!Meghoztam a 11. részt is.Valójában sokat gondolkoztam azon,hogy hogyan tegyem fel ezt a részt.Mivel elég hosszúra sikeredet,először kettőbe akartam osztani és aztán meg inkább felakartam tenni az egészet.Kb. egy fél óráig civakodtam magammal amire megszületett a döntés,tehát felteszem az egészet.Remélem tetszeni fog!Sajnos ez a rész után már csak 2 naponta fogok hozni új részt,mivel már feltettem az összes lemaradt részt!De addig is jó olvasást és élvezétek  a nyár minden egyes pillanatait mivel napról-napra egyre kevesebb időnk marad!

                                                                                          Beca x.



*Rebeka szemszöge*
Korán reggel felkeltem és elmentem a közeli pékségbe hogy hozzak a többieknek reggelit.A házban amikor elmentem még mindenki aludt annak ellenére ,hogy ma lesz a koncert.Mivel én vagyok az egyik szervező nem ülhetek a babérjaimon,minden tökéletes kell legyen.Amiután megvettem mindenkinek a friss pékárút betértem a sarki boltba venni még pár dolgot.Egy taxival hazafuvaroztatttam magamat.Annak ellenére,hogy már mindjárt 12 még a házba senki se kelt fel.Nem zargattam őket,mert aztán én lennék a kisördög aki nem hagya őket aludni úgyhogy hagytam egy üzenetet a hütőszekrényen ott biztos megtalálják ha legalábbis nem más akkor Niall.Egy 20 perc múlva már a helyszínen vagyok.Nagyjából minden kész volt,a koncert csak 6 órakor kezdődik és most még csak 1 óra és végre még a többiek is felébredtek.Elindultam hazafelé ,de most inkább gyalog  indultam el.Gondolkodni kezdtem,hogy mik történtek velünk röpke három nap alatt.Összefoglalva sok minden.Elöször is barátok letünk a One Directionnel ,másodszor Fanni Niall barátnője lett,harmadszor Harryvel nagyon jobban lettem egy pár nap alatt.Még más rajongóknak alig adatik meg az ,hogy találkozanak velük,nekünk már az is megadatot ,hogy egyházba éljünk velük 2 hétig..Ha valaki ezt elmondta volna nekem a történtek előtt szembe röhögném és egy bolondok házába küldtem volna.Egy dolog aggaszt:Fanni és Niall kapcsolata.Amedig még Niall itt van persze nincs semmi baj,de vajon mit fognak szólni Fanninak a szülei és Paul,mert tudtom szerint Paul is itt lesz a koncerten.Nem tudom miért rágodom ezen,mindig is sokat gondolkoztam hülyeségeken.Szerencsére nem tudtam tovább az elméleteimet folytatni ,mert a ház elé értem.Fúra jelenet fogadot amikor beértem:Niall kergette Liamet egy egész kanál gyűjteményel,Fanni meg Niall után szaladt és próbálta leállitani.Harry répa woodo-zot Louis meg sikítozva mentete még a menthető répáit.
-Mindenki álljon le –ordítottam ahogy csak birtam.Niall elejtette a készletet,Harry és Louis a répákat és ijedten néznek rám.
-2 óra múlt és ti még pizsamába,Harry te meg felmeztelenül szaladgáltok,ahelyet,hogy készülnétek – hadonásztam össze-vissza a kezemmel.
-De hova is kell készülni? – vakargatta Louis a fejét.
-Háth ilyen nincs – keltem ki magamból – Most komolyan senki se tudja ,hogy mivan ma 6 órakor? –futot végig a tekintettem a diszes társaságon.
-A koncert – kiálltott fel Fanni.
-Bingooo!- emeltem az égnek a kezem – Ha már igy kitaláltad világosítsd már fel a többieket is kérlek,addig én megyek és megnézzem ,hogy mekkora kárt csináltatok fent – mondtam és elindultam felfelé – Jah és még van 2 órátok,menjetek reggelizni,beszéltem Paullal és 4 órakor a helyszinen kell legyünk –ordítottam le.Mindenki elment reggelizni vagy inább ebédelni én meg elkezdtem egy picit összeszedni.1 óra alatt nagyjából rendbe ráztam a házat,amikor én is elmentem készülödni.Vettem egy meleg fürdöt majd elkezdtem öltözni.Egy lenge nyári ruhát vettem fel,mellé pedig egy fekete magassarkút.Egy gond volt ,hogy hátul a cipzárt sehogy se tudtam felhuzzni.Már egy 10 perce szerencsétlenkedtem vele ,amikor kopogtak.
-Bejöhetek? –kérdezte egy mély rekedtes hang.
-Igen,pont jókor – mondtam és elindultam az ajtó felé.Harry állt előttem egy egyszerű melegitőbe és fehér felsőbe ,de még igy is szivdöglesztően nézet ki.
-Szóval.. –vakargatta meg a tarkóját. –Csak azért jöttem,hogy megnézem ,hogy minden rendben van-e. –mondta.
-Nem egészen – mondtam,mire ő aggodalmasan felém pillantot – Nem tudom felhúzni a cipzáromat a ruhámon – kuncogtam.
-Azon könnyen segíthetünk – mondta
Megfordultam,finoman előre simitotta a hajam és gyengéden kezdte húzni a cipzárt.Az érintése perzselte bőröm ,azt hittem,hogy ott ájulok el.De amikor éreztem ,ajkának lágy érintését akkor már éreztem,hogy innén nincs tovább ,ténleg elájulok.
-Ne haragudj ,nem tudom mi ütött belém – mondta és zavartan távozot.
Nem tudtam mire vélni a hirtelen távozását ,de egyrészt én is furán éreztem magamat.Még egy pár pillanatig álltam a szoba közepén ,de aztán hallotam ,egy autó dudálását.Össze szedtem gondolataimat és amenyira csak tudtam ,magabiztosan indultam lefelé.Mindenki a kocsiba volt csak Harry nem.Paul kezdet ideges lenni ,mert úgye már egy 5 perce késik de pár pillanat alatt Harry is bekászálodot a kocsiba.
Az út a szokásosan olyan hangzavarba telt,mind általába mindig,mindenki mindenkivel beszélt.Néha Paul is elsütött egy-egy viccet,különben nagyon kedves ember,egyáltalán nem olyan amilyennek gondoltam,sokkal de sokkal más.Ahoz képest ,hogy a városunk nem nagy lakosságú nagyon sok rajongó van.A hátsó bejártanál mentünk be.A fiúk elmentek bemelegíteni addig mi Fannival az öltözöbe hülyéskedtünk.
-Itt is vagyunk! – nyitott be Zayn,aztán utána jött be a többi.Már csak egy óra volt a koncertig.Harry vette lefele a melegitőjét ,Louis a felsőjét,tejlesen elfelejtettem,hogy még át kell öltözenek.
-Na mi hagyunk bennetek átöltözni – mondtam és intettem Fanninak,hogy jöjjön.
-De mi nem vagyunk szégyelösek – vigyorgot Harry.
-Tudom én azt és el is hiszem,de mi inkább megvárunk kint – mondtam és kimentem a folyósora.Kb. egy fél óra múlva kijött Niall aki elment Fannival,igy hát egyedül maradtam.Lassan kijöttek a többiek is ,csak Harryt nem láttam.Bementem az öltözöbe és figyeltem ahogy szerencsétlenkedik a nyakkendővel.
-Segitenél vagy csak állsz ott? – kérdezte.
-Segitek gyere ide- válaszoltam – De amúgy sem értem,hogy miért viselsz nyakkendőt egy koncerten ,de mindegy. – mondtam
A magaságunk nem éppen volt egyforma igy könnyedén megtudtam neki kötni a nyakkendőt.
-Kész is vagy –mosolyogtam.
-Köszi – mondta és megigazitotta a zakóját. – Ami a szobádba történt .. – mondta de nem hagytam ,hogy befejeze.
-Az ott marad,hagyjuk inkább – kiméltem meg egy magyarázkodásal.
-Rendben – bólogatot.
-5 perc és kezdünk – jött be Paul.
Együtt mentünk ki majd a fiúknál széjjel váltunk.Még utóljára viszanézett amielőtt a színpadra ment volna,amit én egy biztató mosolyal jutalmaztam.A tömeg hatalmas volt,nem gondoltam volna,hogy ennyien lesznek.Fannival az egész koncertet végig tomboltuk de sajnos jött az utólsó szám.
-Két nagyon fontos lányt hivnánk fel a szinpadra ,akiknek ez az egész nem valósulhatott volna meg,Köszönjük Rebeka és Fanni – mondta Liam.
Fanni elindult a szinpad felé de én maradtam a helyemen ,én ugyan oda fel nem megyek.Két szék volt a szinpad közepén,az egyiken helyet foglalt Fanni,de a másik érintetlenül maradt.
-Rebeka ,gyere te is  - mondta Louis.
Én elkezdtem hevesen csóválni a fejemet.Eszem ágába se volt felmenni a szinpadra.
-Háth legyen. – mosolygot gonoszul és elindult felém.Elöször nem tudtam,hogy mit akkar,de amiután már a hátán “csüngtem” világos volt a terve mint a nap.A kis mocsok.Letett a székre majd valmi olyasmit súgott,hogy el ne próbáljak menni.A rajongók hangosan visítottak,néhányan még sirtak is.Szinte mindekinek a kezébe egy plakát volt.Nem volt mindegyik szimpla One Direction-ös voltak elégé perverzek is,mosolyra húztam a szám amikor láttam,hogy miket irtak rájuk.Nem is vettem észte ,hogy már elindult a WMYB.Amikor Harry szólója jött,ő hozzám lépet ,a kezét az arcomra tette és olyan közelre férközöt az arcomhoz ,hogy éreztem a meleg leheletét.Lefagytam,csak néztem,még pislogni se tudtam.Amiután véget ért a szólója vissza ment a fiúkhoz a szinpad elejére én pedig még mindig lefagytan ültem a székemen remélve ,hogy nem esek le.Vége lett a számnak Fannival lementünk mig a fiúk még fent a szinpadon beszéletek a rajongoknak.
-Mi volt ez? –  a szemöldökét Fanni.
-Semmi – mosolyogtam mint a tejbe tök. – Majd mesélek holnap – mondtam.
-Rendben – mondta.
Lassan a fiúk is  lejöttek a szinpadról majd elindultunk egy szórakozó helyre .Harryvel nem beszéltem semmit arról ami a szinpadon történt mivel ha ő nem kezdeményez beszélgetést róla akkor én se. Leültünk egy eldugot asztalhoz.Liam és én alig ittunk valamit.Mindenki nagyon jól szorakozot,addig amíg Fanni és Niall el nem akart menni “kettesben” de Liammel meghiúsítottuk a tervüket.Sajnos ránk maradt az is ,hogy mindenkit a saját ágyába tegyük de ezt is megoldotuk úgyhogy nyugodtan hajtottam fejemet álomba.

2013. július 20., szombat

I.fejezet 9.rész

                     Megis hoztam az utolsó részt amivel lemaradtam!Tudom,hogy ez most nem ide tartozik de megjelent végre a Best song ever, legalábbis én csak tegnap hallotam végig először.Nem csalódtam a fiúkba nagyon jó lett,remélem,hogy a videó is ennyire jó lesz!Ennyi volt a mai mondóka részemről,holnap hozzom a kővetkező új részt!Jó olvasást! 

                                                                               Beca x. 

*Niall szemszöge*
Jó kis este,a lányok jól megszervezték,csak kezd hideg lenni.Mindenki nyakig fel van öltözve,csak rajtam van egy rövid újjú.Bemegyek veszek fel valamit.A szobámban gyorsan magamra kaptam egy felsőt.Remek ötletem támadt.Szép holdfényes este van,elhívhatnám Fannit sétálni.Remélem igent mond.Gyors léptekkel haladtam le a lépcsőn és kimentem a házból.A többiek kint voltak és körbe állva beszélgettek és táncoltak.Fanni mögé léptem,és gyengéden megérintettem az egyik kezét és a fülébe súgtam.
-Eljönnél velem sétálni?-kérdeztem suttogva.
-Természetesen.-mondtam mosolygva.
Elindultunk lassan egymás mellet.Megfogtam a kezét és ő összekulcsolta az enyémmel.Rá mosolytam,szavak sem kellettek,értettük egymást.
-Olyan szép augusztusi éjszaka van,hullócsillagokkal és te itt vagy mellettem!-mondtam mosolyogva.Szemei csillogtak a holdfényben.Felé fordultam és apró csókot adta szájára.
-Köszönöm,hogy itt vagy nekem!-mondta selymes hangján.
-Akár mikor számíthatsz rám!
Erre ő megölelt.Éreztem,hogy hideg a bőre.
-Fázol?-kérdeztem tőle.
-Eléggé!-válaszolt reszkető hangon.
-Gyere ide!-miközben levettem magamről a tréning felsőm.
-Akkor te fogsz fázni,hagyd csak.!
-Nem-nem,vedd csak fel!- ráadtam a felsőt és ölelkezve folytatuk sétánkat.Csendesen telt útunk,se ő,se én nem mondtam semmit.De ez a csend egyáltalán nem volt kinos.Mindketten csak élveztük a magánlétett,hogy senki se zargat.
-Niall...-mondta ,de nem fejeztte be.
-Igen? –kérdezte tőle.
Bátortalanul nézett a szemembe és megrázta a fejét.
-Inkább hagyjuk – mondta ahogy földet pásztázta.
-Hé,nem, mondjad nyugodtan,olyan rossz csak nem lehet,hogy nem mered elmondani . –próbáltam kiszedni belőle egy biztató mosoly segitségével,miközben mindvégig a szemébe néztem.
-Háth jó.. –mondta.- Anya megszeretne ismerni,de ha te nem akarod akkor semmi baj... – fejezte volna be a mondokáját de én lágyan megcsókoltam.
-Persze,hogy akarom – mondtam fülig érő mosolyal. – Már az első pillanatól nem voltál nekem közömbös,abban is biztos vagyok hogy többet akarok tőled mint egy szimpla barátságot vagy egy nyári szerelmet.Nem vagyok biztos hogy ez még szerelem de bármikor átalalkulhat azzá.És pont ezért nem lenne baj ha megismerném a családodat,már alig várom. – mondtam a szemébe nézve.Láttam ahogy egy könnycsep végig fut az arcán óvatosan lepusziltam ,majd átöleltem.Nem messze láttam egy padot oda vezettem és leültünk.Nem szólt semmit csak hozzám bújt és egy puszit nyomott a számra.
-Nézd!-és az ég felé mutattam.-Egy hullócsillag,kívánj valamit!
-Azt kívánom,hogy....csókolj meg!
Megcsókoltam és ezt mondtam:
-Ugye tudod,hogy ezt most hangosan kívántad?-kuncogtam.-Kívánságod számomra parancs!-nevettünk fel mindketten.
-Köszi!-nyomott egy puszit az arcomra.-Most te kívánj!
-Már mindenem megvan,itt vagy mellettem ennél több nem is kell.Talán...!-mondtam a végét kicsit elharapva.
Fanni rámnézett csillogó szemekkel várva a válaszom.
-Légy „hivatalosan is” a barátnőm.Lennél?-kérdeztem félve.
-Igen!-válaszolta boldogsággal teli hangon.
Átöleltem és csak ültünk a padon némán,de nem volt kínos a csend,csak élveztük egymás társaságát.
-Kezd hideg lenni!-törte meg Fanni a csendet.
-Induljunk vissza!-dobtam fel az ötletet.
Mire visszaértünk a többiek még mindig kint voltak és ahogy beléptünk a kapun minden tekintet ránk szegeződött.
-Hát ti meg merre jártatok?-kérdezte nagy szemekkel Louis.
-Jaj,Lou szerinted a szerelmesek merre járhatnak egy ilyen szép holdfényes estén?-mondta Harry vigyorogva.
-Gyerekek!Hagyjátok már őket is szóhoz jutni!-szólalt meg Liam.
-Sétáltunk!-mondtuk egyszerre.
-Ahha,persze,”sétáltatok”!-mutatta Harry a levegőbe az idézőjeleket.
-Ha más is lett volna akkor se a mi dolgunk lenne!-szólt közbe Rebeka.-De nekem akkor is tudnom kell róla!-vigyorgott.
-De valamit be kell jelentenünk,de ez itt is marad 7 ember között.Fannival együtt vagyunk,De egy kép sem kerülhet fel a netre,semmi szöveg Twittere rólunk,meg akarom őt óvni a médiától!-mondtam komoly hangon de mégis fülig érő mosollyal.

2013. július 19., péntek

I.fejezet 8.rész

     Hát sziasztok!Már nagyon rég nem “találkoztunk”,amit nagyon sajnálok.Oka is van annak,hogy  nem tudtam hozni rendszeresen az új részt.Sajnos a számitogépem nem nagyon akkart elindulni,tehát hétfőn elküldtük,hogy javitsák meg,és csak mára tudtak megcsinálni.Tehát én nem tudtam felteni semmiféle képpen a részt.Fanni se,mivel ő elment táborba ami hétfőig tart.De mivel már 3 rész lemaradásunk van,szombaton is várható egy új rész meg vasárnap is!Remélem,hogy ezzel nem veszitjük el a feliratkozokat meg a rendszeres hozzzászolásokat.Jó olvasást kivánok! 

                                                                                            
                                                                                         Beca x.




*Rebeka szemszöge*
Már vagy 3 órán át vásároltunk,de engem már szoritott az idő.Megbeszéltem Harryvel ,hogy 4 óra fele elmegyünk biciklizni.Felfedező kedvébe volt és megtalálta nagymamám és nagypapám régi biciklijét,aztán meg eldöntötte hogy ő velem fog menni biciklizni.
-Fanni ,én  késébe vagyok ,úgyhogy most hagylak de találkozunk otthon – mondtam
-Oké,de hova mész?- kérdezte
-Harryvel biciklizni – mosolyogtam.
-Randi? – huzzogata a szemöldökét.
-Dehogyis,megtalálta nagyiék régi biciklijét és kerékperázni van kedve,azért hivot engemet mert az egyik rózsaszin a másik meg kék és egyik fiú se menne a pirossal..Gondolom - nevetvem.Magam sem tudom,hogy tudtam ilyen hülyeséget kitalálni.
-Jólvan menj csak. – mosolygot.
Kb. fél óra múlva már otthon is voltam.Harry azt mondta ha megérkeztem menjek a hátsó kertbe ő ott lesz.Elindultam arra felé de megvoltam győzödve ,hogy tuti elfelejtette.Lám-lám de nem,ott állt neki támaszkodva az egyik biciklinek.Amikor meglátott moslyogva jött felém.
-Mehetünk?- kérdezte.
-Persze – mosolyogtam –Különben van már úti terved? –kérdeztem
-Nincs,de gondoldtam,hogy mivel te már itt laksz majdnem 17 éve biztos tudsz valami jó helyet ahol tudunk biciklizni – mondta
-Háth mondjuk mehetnénk a közeli erdő felé – tettem fel az ötletet.
-Oké – mondta.
Elindultunk kifelé,majd jobbra kanyarodtunk és elindultunk az erdő felé.Egy ideig csend uralkodot rajtunk,némán bicikliztünk egymás mellet.
-Szerinted a korkülönbség számit a kapcsolatokba? – kérdezte.Valójából meglepet a kérdése de azért elkezdtem gondolkozni a válaszon.
-Szerintem egy kapcsolatba csak az számit ,hogy szeressék egymást a többi mint a korkülömbség a nem annyira  fontos,persze ez az én véleményem de szerintem te is egyet értesz,nem? – kérdeztem vigyorogva
-Hogy érted? – ráncolta össze a homlokat,de a szája végébe ott bújkált egy mosoly.
-Háth ott volt Caroline,ő és te közted is volt 16 év,gondolom  te már csak tudhatod – mondtam.
-Carolinnel sose volt komoly kapcsolatom csak egy ilyen barátság –extrákkal . –mondta
-Jah értem – nevettem fel.Igazából én se tudtam mi ezen a nevetni való de úgy éreztem hogy szükségem volt rá.
-Na most  mi van? –fordult felém teljes testével ami a bicikliről egy picit nehéz.Nem vette észre ,hogy pont egy tó mellet megyünk ,egy szempillantás alatt beelesett kerékpárostól.Azt se tudtam hogy sirjak vagy nevessek,de én inkább az utóbbit választottam.Lassan már a földön feküdtem a nevetéstől de ő még mindig kapálozott.Lassan kezdtem kételkedni abba a megérzésembe,hogy tud úszni.
-Rebeka,segits nem tudok úszni.- megkaptam a kérdésemre a választ de nem tudtam ,hogy mit csináljak.De ismét a jó énnem győzött.Kinyujtottam a kezem hátha igy sikerül neki kikapálozni de a kis szemétláda behúzott a vizbe.Ahogy már én is közelebb megismertem a tavat megállapitottam ,hogy nem is olyan mély.
-Én még segiteni akkartam és te megbehuztál,szemétség volt tőled  – mondtam szembrebbenés nélkül és olyan komolyan  ahogy csak tudtam .
-Csak egy kis viz,nem lesz semmi bajod tőle – mondta nevetve.
Csak most vettem észre hogy a jobb karomon egy elégé hosszú karcolás volt.
-Még is karcoltam magam – mondtam és a karcolásomat vizsgáltam.De ekkor Harry ellém lépet és gyengéden megpuszilta ott ahol a karcolásom volt.
-Most komolyan? – kérdeztem – Ez a varázs puszi, hogy elmúlik általába csak anyukáknál szokott használni,de jó próbálkozás -  mondtam és a  part felé kezdtem menni.
Szerencsésen kiértünk a partra.Én a ruhámat próbáltam kicsavarni a viztől ő meg a biciklijét halászta ki a vizből.De még mindig nem értem ,hogy lehet valaki olyan szerencsétlen ,hogy belesik egy tóba biciklistől mindenestől.Mondjuk ez Harryre vall,de ettől ő aranyos.
-Szerintem menjünk haza – mondta nevetve.
-Most miért nevetsz igy? – kérdeztem tőle összeszoritott szemekkel.
-Úgy nézzel ki mint egy ázott kutya. – vigyorgot.
-Háth köszi – fogtam meg a biciklimet és elindultam hazafelé.
-De egy aranyos és gyönyörű ázott kutya. –mondta alig hallhatóan.Úgy tettem  mintha nem figyeltem volna ,de az utolsó szó nagyon is elgondolkoztatott.Csak ez járt a fejembe amikor hirtelen valaki mellém jött.
-Úgye nem haragszol?- kérdezte
-Hát lássuk csak,belehúztál a vizbe és ázott kiskutyának hivtál ,nem egyáltalán – mondtam kissé ironikusan.
-Na kérlek – pislogott nagyokat.
 -Jólvan na –mondtam és mélyen a szemébe néztem.
-Akkor egy béke ölelés – mondtam és széjjel tárta karjat.Szorosan megölteltem és mélyen beszivtam bódito illatát.Annyira kellemes illata van,egyáltalán nem hasonlit a többiekéhez.Még egyet szivtam majd elengedtem.Pár pillanatig még egymást figyeltük.
-Szerintem siessük ,mindjárt sötétedig és kezd hideg lenni  - törtem meg a csendet.
 -Rendben menjünk- mondta.
Harry szinte az egész utatt végig mosolyogta,mint egy vadalma számomra  ismeretlen okoktól kifolyólag.
Lassan a házhoz értünk szerencséknre már mindenki kint volt a kertbe igy senki se tudot kérdezősködni,hogy mitől vagyunk csuromvizesek.
-10 perc múlva talalkozunk – mondta

-Rendben – mosolyogtam.Mégegyszer rám mosolygot majd elmentünk készülödni,hogy csatlakozhasunk mi is a többiekhez.

2013. július 13., szombat

I.fejezet 7.rész

         Szülinapom alkalmából  egy picit hamarabb hoztam a legújabb részt nektek!A következő rész kedden lesz fent,de addig is jó olvasást! 
   
                                                                             
                                                                                     Beca x.


*Harry szemszöge*
Mindenki visszament a saját dolgára,csak éppen én nekem nem volt semmi dolgom.Elindultam a hátsó kijárt felé és egy kiskunyhóhoz haladtam,amit tegnap vettem észre az ablakomból.Szerencsémre nem volt rajta semmi lakat  vagy valami csak egy faággal bevolt fogva az ajtó.Óvatosan kihúztam a már korhadt fát és beléptem.Mindenhol csak poros ládák hevertek.Elkezdtem körbe nézni az egyik ládába.Tele volt képekkel,de nem is akár milyen képekkel.Rebeka gyerekkori képeivel.Olyan aranyos volt,még akkor  fekete hajjal élte mindenapjait mig most sötet barnával.Olyan más volt akkor ,csak a szeméről ismertem meg ami még mindig ugyan olyan elbüvőlő.Miket beszélek én itt?Elbüvőlö?Na nem Harry térj magadhoz,te nem beszéltél így soha,nem beszélsz így és nem is fogsz így beszélni.Azt megértem hogy ha egy kocsi elbüvőlö de egy lány?Még sose mondtál ilyet senkire.Mosolyogva ráztam meg a fejemet amikor szemem előtt lebeget ő ahogy mosolyogot.Elindultam tovább a felfedező utamra.Igazából nem találtam semmi érdekeset csak képeket,régi könyveket meg haszontalan dolgokat amiket ide raktároztak.Ám az egyik sarokba árválkodott két bicikli.Jobban megnéztem őket és láttam hogy az egyik pirosra volt festve,egy kosárral elől mig a másik csak kékre volt.Egyenként kivittem őket,letöröltem a port róluk és hagytan hogy a napsugár hatására megszáradjanak.Még nem tudtam pontosan,hogy mi a szándékom velük.
- Ez az! – mondtam és a házba siettem.Mindenki a Spongyabob maratont nézte,vagyis mindenki kivéve Rebeka.
-Rebeka hol van? –kérdeztem
-A szobájába – adta a választ Louis.Felsiettem a lépcsőn de még hallotam ahogy Zayn felkiabál hogy miért.
-Háth az egyenlőre maradjon meg nekem – godolkoztam hangosan.
Háth meg is érkeztem.Rebeka ajtaja előtt álltam.Bekopogtam és vártam a tervem megvalósítására.

*Fanni szemszöge*
Na hát ez a reggel szuperül kezdődött,leszámítva,hogy Louis belerondított a nyugodt kis ’romantikázásunkba’.
-Ez a Louis!Nagy arc!-szólaltam meg.
-Néha túl nagy!Most az egyszer visszafoghatta volna magát.-mondta zavarba lévő hangon.
-Legalább nem kell nekik elmondja,megtudták így!
-Igen!-ölelt meg.-Örülök,hogy itt vagy velem.
-Én is,de muszáj bemennem a városba egy-két dolgot elintézni.Délután felé jövök.
-Jól van,én itt leszek!-nevetett fel.
-Reméltem is!-és egy puszit nyomott a homlokomra.
Már volt is egy tervem estére.Bulit kéne rendezni,úgyis ma lesz a legcsodásabb vörös Hold.Szeretném ha ezt a estét kinn töltenénk.Elindulok és Rebekának szólok az úton,hogy jöjjön később ő is velem,mert én először még haza kell mennem,néhány ruháért.
-Szia Rebeka!-szólaltam meg.
-Szia!Hát te merre jársz?-kérdezte.
-Be jöttem a városba,haza kell mennem és van egy tervem,de kell a segítséged.
-Mikor és hol találkozunk??
-1 óra múlva a házunk előtt?
-Rendben,ott leszek,puszi!-ezzel lerakta a telefont.
Az út kicsit hosszú hazáig,de itt vagyok.Beléptem a házba,megcsapott az otthon illata,amit már 2 napja nem éreztem,de nem is hiányzott.
-Szia Fanni.Hát te?Rebeka kirakott?-kérdezte anyukám felhúzott szemöldökkel.
-Szia anya!Dehogyis,csak szükségem van pár tiszta ruhára és beszélnem is kell veled.-mondtam kicsit komoly hangon.
-Ugye nem csináltál semmi amit megbánnál?Szemtelenek a One Direction-ös fiúk?-kérdezte aggódóan.
-Nem,velük nagyon jól kijövünk,de hagyd hogy elmondjam.- Niall,szóval Niallel egy kicsit közel kerültünk egymáshoz!De ne gondolj semmi rosszra.
-Akkor,mondd már!!-mondta kicsit idegesen.
-Niall megcsókolt,2-szer is.De hidd el,ő nem olyan,mint a többi vele egykorú fiú.-mondtam halkan.
-Én bízom benned,de Niall-t megkell ismernem,mert benne nem bízom,és tudod,hogy apád kifog borúlni,hogy még csak 15 éves vagy és egy 19 éves fiúval jársz.-mondta anya nyugodtan.
-Még nem vagyunk együtt,még jobban megkell egymást ismernünk ehez és még nem vagyunk teljesen tisztába az érzésseinkkel.Kérlek amíg nem bíztos a dolog apának ne szólj.
-Jól van,gyere ide,bennem megbízhatsz!-és megöleltük egymást.
-Szeretlek!-mondtam.
-Én is!És kérlek vigyázz magadra.
-Jó!De én mostmár megyek,csak szedek pár tiszta ruhát,mert Rebeka vár,ma estére egy kis meglepetéssel készülünk a fiúknak.
Ezzel felmentem a szobámba,siettem.Rebeka már lent várt.
-Szia,na végre!-mondta ölelésre tár karokkal.Mit tervezel?-mondta gyanakvó hangon.
-Szia!Jaj,már megint rosszra gondolsz,az arcodra van írva!
-Akkor mondd el,hogy ne kelljen a saját fantáziám után mennem!-nevetett.
-Szeretnék egy kis bulit,kinn a holdfényben.Benne vagy?
-Benne hát!-mondta örömteli hangon.-Akkor menjünk vásárolni!
Ezel elindultunk,mert még sok mindennel el kell készülnünk.