Beca x.
- Harry szemszöge -
A nappaliban üldögéltünk a fiúkkal amikor Fanni megállt előttem.
- Harry gyere
csak! – mondta gonosz mosollyal az arcán. Louis is így szokott állni előttem
amikor valami hülyeséget akar csinálni, amiben én mindig benne szoktam
lenni, tehát Fanninak se mondhattam nemet. Felálltam és követtem. Felmentünk az emeletre előbb az ő szobájába
ahonnan egy törölközőt vett elő. Már a kezdetektől fogva gyanúsnak tűnt nekem
Fanni, de amikor elővett egy törölközőt akkor már végképp nem
értettem. Elindult fürdőszoba felé és
megállt előttem mosolyogva.
- Na most már
megkérdezem, mi a baj? – kérdeztem.
- Vidd be ezt a
törölközött ide – mutatott a fürdőszoba
felé.
- Ennyi lenne? – kérdeztem
gyanúsan. – Erre miért kelletem pont én?
- Hát csak úgy –
mondta. A törölközött a kezembe dobta, megfogta a karomat, kinyitotta az ajtót és bedobott. Egyenesen
beestem a fürdőbe, a padló vizes volt
így aztán a fürdő teljes hosszát felmérhettem amíg a fejem a kádnak nem
ütközött. Egy pár pillanatig csak néztem lefelé amikor egy hangot hallottam, azt
hittem hogy álmodom vagy talán már meg is haltam. Felnéztem és a kádból Beca
nézett rám rémülten.
-Jól vagy? – kérdezte. Nem
éreztem semmit, mintha lebegnék. Egy szó se jött ki a számon csak néztem Beca
rémült arcát. Olyan kis aranyos.
- Te is meghaltál? – kérdeztem. Nem
tudom honnan jött ez a kérdés de biztos akartam lenni , hogy még élek. Beca
felnevetett, gondolom eddig is alig bírta hogy ne nevessen de ez már tényleg nevetséges volt. Annyira
nevetett hogy engem is nevetésre késztetett.
-Nem Harry, nem
haltunk meg – mondta két nevetés közt. – De ha én még sokat ülök ebbe a kádba
akkor fagyhalált halok! – mondta.
- Áh, itt a törölköző, tessék
– nyújtottam felé a törölközött.
- Kimennél? – kérdezte
mosolyogva..
- Jah...izé..persze
–hebegtem- habogtam össze-vissza majd távoztam a fürdőből.
- Fanni szemszöge -
Végre
megbosszultam az úton történteket. Már késő volt gondoltam lefekszem. Már éjjeli
1 óra, még mindig nem sikerült elaludnom. Felnézek Twitterre. Itt sincs
semmi, gondoltam megint megpróbálok elaludni, elég hosszú nap volt, de még egy óra
múlva sem jött álom a szememre. Így hát lemegyek egy pohár tejért, az általában
segít és elálmosít. Csendben mentem, nem akartam, hogy felkeljen az egész
ház. Amikor leértem, a konyhában a hold fényében egy alakot vettem
észre. Megrémültem. Azon gondolkodtam merre lehet valami tárgy amivel
védekezhetek, de sehol semmi. Csak álltam ott, de kis idő múlva arrébb mentem.Niall
volt az, megkönnyebbültem. Nem szóltam semmit. Egy csésze tea mellett
ült, kavargatta, nézett előre semmit sem szólt, talán nem vett észre. Nem akartam
megijeszteni, csak néztem őt.
-Te? Itt ? Ilyenkor?- kérdeztem
halkan, nemhogy megijed.
- Én is
kérdezhetném ugyan ezt. Még nem szoktam meg a helyet, ilyenkor nehezen megy az
alvás. És te?
- Értem. Én egész
este forgolódtam, gondoltam iszom egy pohár tejet az segít az
alvásban.- válaszoltam miközben kivettem a hűtőből a tejet.
- Muszáj valamiről
beszélnünk.- mondta és átültünk a nappaliba a kanapéra.
- Miről? Baj
van?- kérdeztem aggódva.
- Nem nincs semmi
baj, de talán túl keményen reagáltunk az autóban Harry és Rebeka
’akciójára’ .Tudod nekem egyáltalán nem volt kellemetlen, csak féltem, hogy neked
az és ezért talán haragudni fogsz rám.
- Dehogyis, rád
egyáltalán nem haragszom, de a többiek felé is elmúlt már a haragom!
- Köszönöm! - mondta és megérintette a kezem amelyikben a pohár volt.
- Niall szemszöge -
Tudtam, itt a megfelelő pillanat. Most vagy soha. Közelebb hajoltam hozzá, leraktam az asztalra a poharat a kezéből. Szőke tincsét ami a szemébe lógott arrébb tettem. A szemébe néztem volna, de kerülte tekintetem. Még várok pár másodpercet. Ajkaimat vizsgálta. Gyönyörű zöld szemei csillogtak a hold kevés fényében, de végül találkoztak az enyéimmel .Elvesztünk egymás tekintetében, és ezután szenvedélyesen megcsókoltam. Nem ellenkezett. Olyan volt, mint egy álom, ami beteljesült. Kizártuk a külvilágot, csak mi ketten.
- Köszönöm!- mondtam
megszakítva a csókunkat.
-Niall! Én nem is
tudom mit mondhatnék!
-Shhh!- tettem az
mutató ujjam a szája elé ő pedig fejét a vállamra hajtotta.
Átöleltem egyik
kezemmel, és ő egyik kezét a mellkasomra helyezte. Csodálatos érzés, hogy a
karjaim közt tarthatom.Kis idő múlva el is aludt. Karjaimban vittem fel az
emeletre, nem akartam, hogy kényelmetlenül a kanapén aludjon. Lassan mentem fel az
emeletre, nem akartam felzavarni az egész házat. Benyitottam a
szobájába, betakartam. Nem tudtam maradjak-e vagy sem. Úgy láttam a
legjobbnak, hogy maradok és mellé fekszem. Amikor leraktam az ágyra megébredt.
- Aludj csak
nyugodtan!- szóltam csendesen.
Én is mellé
bújtam és ismét vállamra feküdt és a kezünket a mellkasomon összekulcsoltuk.
Nagyon jó rész lett ^^ Akkor most Fanni és Niall összejöttek??? Víííí :D Siessetek a kövivel <3 Lilla.
VálaszTörlésKöszönjük,a következő részekben minden ki fog derülni!!<3 :)
TörlésFanni x. ^.^
OO,egyszeruen Imáádom,alig vártam már h Fanni és Niall osszejojenek:)Ugyesek vagytok♥♥
VálaszTörlésKöszönjük <3<3<3
VálaszTörlésFanni.x