I.fejezet 12.rész 2/2

   Helloooo!Meghoztam az új részt,ami remélem fog tetszeni.Nagyon köszönjük a két hozzászólást.Ez a rész szerintem elégé hosszúra sikeredet,úgyhogy jó olvasás kívánok!Tovább jó napot kívánok!

U.i :változtattuk egy picit  a kinézeten reméljük tetszik!

                                                                                         Beca x.

*Rebeka szemszöge*

Paul itt hagyta a kocsit amivel jött,ami pont a Harryé tehát azzal mentünk el Fanniékhoz.Mindenki izgult de legjobban Niall,hogy mit fognak szólni Fanni szülei.Épp szálltunk kifele a kocsiból amikor észrevettem,hogy Niall a kezét tördelve ült a kocsiba.

-Nem lesz semmi baj,Anna és Dávid nem olyan rosszak – simítottam meg a vállát.

-És ha nem kedvelnek? – kérdezte.

-Most komolyan?Szerintem nem az a legfontosabb hogy ők kedveljenek hanem az ,hogy te és Fanni jól meglegyetek? – mosolyogtam rá.

Nem tudott válaszolni,mert Fanni esett be az ajtón.

-Jösztök? – kérdezte.

-Persze – válaszoltam.

Elindultunk a többiekkel együtt keresztül a kerten majd egyenesen be az ajtón ahol Anna és Dávid már vártak minket.

-Sziasztok – mosolyogtak – Gyertek beljebb – mondták.

-Feldrich Dávid vagyok ő meg a feleségem Anna – mosolygott Fanni apja.

A fiú sorban bemutatkoztak aztán tovább mentünk az ebédlőbe. Niall még mindig ideges volt,de szerencsére  hátul maradt tehát tudtam vele beszélni egy kicsit.

-Na  látod,eddig minden jól megy.nincs miért aggódnod – mondtam.

-Jah, eddig – mondta és tovább ment.

Nem értem mi a baja én csak oldani próbálom a feszültséget körülötte de annyira visszataszítóan viselkedik.Úgy érzem ,hogy ez az este nem fog jól sikerülni.Leültünk az asztalhoz,mellém pont Harry ült ő mellé meg Louis.Velem szemben pedig Fanni,Niall,Liam és Zayn foglalt helyet.A vacsora  csendesebben telt mint gondoltam volna,egyetlen aki beszélt az Fanninak az anyukája volt, aki ezt-azt kérdezett a fiúktól.Rajta látszott,hogy tényleg kedveli őket ellenben Fanni apjával.Ő rajta egyáltalán nem látszik,hogy érdekelné a vacsora vagy éppenséggel a társaság.Közeledtünk a vacsora végéhez de még Fanni és Niall nem jelentet be semmit.Se baj majd én kezelésbe veszem a helyzetet.Elkezdtem rúgdosni Fanni lábát,szerencsére hamar kapcsolt és értetlenkedve nézett rám.

-Elnézést mi kimennék a mosdóba – mosolyogtam – Fanni? – próbáltam újból mosolyt varázsolni az arcomra kisebb-nagyobb sikerrel.

Vette az adást és elkezdet utánam jönni.

-Mikor is fogtok szólni ,hogy Niallel együtt vagytok? – húztam be  a fürdőszobába

-Nemtudom – mondta.

-Én tudom – mondtam – Most – rángattam vissza.

Leültünk vissza az asztalhoz,de Fanni még mindig nem mondot semmi.

-Khm..Fanni?Niall? – néztem rájuk – Nem akartok bejelenteni valamit? – kérdeztem ártatlanul.Fanni felállt,magával rántotta Niallt és a szülei felé nézett.Végre már.

-Anya ,apa valami nagyon fontosat szeretnék nektek mondani – mosolygot – Szóval Niall és én együtt vagyunk – mosolygot és össze kulcsolta a kezét a Niallével.

Az anyja mosolygot az apja pedig  semleges arccal nézett rájuk.

-Gratulálok lányom – ölelte meg Anna Fannit – Nekem nincs ellenemre – mosolyogott Niallre.Végre kedet oldot lenni a hangulat,viszont Fanni apja még mindig csak ült.

-Apa? – kérdezte Fanni csendesen

-Életed legrosszabb döntését hoztad meg! – mondta az apja

-H-h-hogy érted ezt? – dadogta Fanni,majd  egy könnycsepp szántota végig az arcát.

-Csak kifog használni ,mint a  többi vele egy idős  - mondta nulla érzelemmel – Gondolod,hogy pont te fogsz kelleni neki amikor annyi lányt megkaphat? – kérdezte

-Ez egyáltalán nem igaz uram – mondta Niall.

-Te csak ne beszélj nekem,minek kellene neked egy alig 16 éves? – állt fel Fanni apja. – Az én lányomat nem fogod kihasználni,szólok előre! – mondta.

-Ezt nem hiszem el apa,hogy teheted ezt? – kérdezte Fanni – Ő nem olyan,mint a többi sosem használna ki – zokogott Fanni.

-Persze ezt csak addig mondja amíg meg nem szerez de aztán már nem érdekled.Szerintem az lesz a legjobb ha többet nem látjátok egymást – mondta

-Ez nem fog megtörténi apa – mondta Fanni és zokogva kiszaladt.

Utána akartam szaladni de Niall intett ,hogy inkább megy ő.Jól sejtette Niall.De igazából nem értem ,hogy mi ütőt az apjába,megsem próbálta ismerni Niallt pedig ha megtenné akkor teljesen más lenne a véleménye róla.

-Mi inkább megyünk – pusziltam meg Annát és a kijárat felé mentem.

-Fiú jösztök? – kérdeztem ,mivel ők lefagyva álltak az ebédlő közepén.

-Aha – bólogattak.

Kimentünk ,aztán gyorsan írtam Niallnek egy sms-t ,hogy mi hazamentünk.Nem akartam Fanni után menni vagy megvárni őket mivel tudtam,hogy most Fanninak is és Niallnek is magányra van szükségük.

*Niall szemszöge*

Már egy ideje csak szaladtam Fanni után semmi féle képpen nem akart megállni.Megváltás volt az amikor leült az egyik padra és nem kellet tovább utánna futnom.Leültem mellé és az arcát fürkésztem.

-Megsem próbált megismerni,csak elitélt.Sajnálom Niall – fordult felém.

-Nincs semmi baj – öleltem meg.Tudtam,hogy most erre van a legnagyobb szüksége.Olyan szorosan ölelt amennyire csak tudott és mélyeket lélegzett.Tudtam,hogy most itt az ideje,hogy kimondjam.Sosem gondoltam,hogy ezt fogom mondani valakinek de meg kell tegyem.

-Szeretlek – pusziltam meg a homlokát.

Furcsán nézett rám.Megijedtem a reakciójától,valamivel jobb reakcióra számitottam ha végre bevallom valakinek ,hogy szeretem de ez nem változtat semmin.

-Én is téged – mondta majd megcsókolt.

Igaza volt Becanak.Minden rendben lesz.Igaz ,hogy az est első fele nem sikerült jól de a második fele annál jobban.Ennél boldogabb sose lehettem volna.Most érzem először,hogy ez az érzés valódi,igaz és szívből jövő.Sosem gondoltam volna,hogy az otthonomtól ilyen távol fogok találkozni egy ennyire különleges lánnyal.

-Ne aggódj minden rendben lesz!-mondtam Fanninak,aki még most is sírt.

-Köszönöm,hogy itt vagy mellettem!-ölelt át még szorosabban.

Szavak sem kellettek,de értettük egymást.Egyszer csak hangos csörtetésre lettünk figyelmesek.

-Mit képzelsz magadról fiam?Nem voltam elég világos,hogy többet meg sem akarlak látni a lányom közelében?-ordítozott Fanni apja.

-Apa,ő más.Nem érted?Te is voltál fiatal!-mondta Fanni reszkető hangon,és megsimítottam a kezét.

-A kor,csak egy szám,akit szeretek az nem számít,hogy hány éves!-mondtam dühösen,de elcsukló hangon.

-Fanni,befelé!Niall,hagyd a hülyeségeidet és soha többé nem akarlak láni!-mutatott a ház felé.

Fanni felállt,és könnyes szemekkel nézett rám és azt suttogta „örökké”.

-Örökké szeretni foglak,és ha kell örökké várok rád!-kiáltottam utánna,de ekkor már az én szemem is könnyes lett.Ekkor Fanni apja egy megvető pillantást vetett rám és eltüntek a sötét estében.Itt ülök magamban egy padon,amin percekkel ezelőtt még itt volt mellettem életem szerelme.Tudtam,hogy nem szabad feladnom.Mindent megfogok tenni,hogy újra a karjaim közt tarthassam.De még így is nagyon fáj,hogy már  nem láthatom.Elindultam a sötét éjszakában egyedül hazafelé,azt se tudtam merre mehetnék,egyedül vagyok.Felhívok valakit.Rebeka.

-Szia Rebeka,Niall vagyok!Értem tudnál jönni Liammel?-mondtam majdnem sírva.

-Nyugodj meg Niall,ott vagyunk 5 perc.Maradj ahol vagy!-mondta,majd lerakta a telefont.

Azt hittem sosem telik el ez az 5 perc,de végre ideértek.

-Mi történt?-szólalt meg Liam.

-Én nem akarom elveszíteni őt,örökké szeretni fogom és mellette akarok lenni,értsétek meg!-tört ki belőlem a sírás.

-Kérlek nyugodj meg Niall,mi itt vagyunk melletted,segíteni fogunk mindenben,én holnap reggel átmegyek Fanniékhoz!-mondta Rebeka,és erre Liam és ő is megöleltek.Beszálltunk az autóba és elindultunk hazafelé.

*Fanni szemszöge*

Azt hittem itt van vége az életemnek.Pont most amikor nem a szerelem tudatába hanem egy csodálatos emberbe vagyok szerelmes,egy olyan ember veszi el tőlem akinek,tudom,hogy talán a világon a legfontosabb vagyok.Ő is volt fiatal tudhatná milyen érzés ez.Nem akarok és nem tudok Niall nélkül élni.Szeretem őt.

-Áll csak meg!-szólt utánam apám,amikor beértünk a házba.Csak néztem a földet,nem bírtam ránézni,a könnyeimtől amúgy sem láttam volna semmit.